A tisztség betöltéséért négyen indulnak: Arnold Adrienn a Fidesz-KDNP-KJE, Szabó Patrik a Mi Hazánk Mozgalom jelöltjeként, valamint Vincze András és Horváth Krisztián függetlenként.
Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap a Bács-Kiskun megyei Kalocsán a 7. számú egyéni választókerület képviselője, Jánosi György (Fidesz-KDNP-Kalocsa Jövőjéért Egyesület) lemondása miatt.
A választásra jogosult mintegy 1600 helyi lakos vasárnap reggel hattól este hét óráig a Fényi Gyula Általános Iskola Kertvárosi Tagiskolájában kialakított két szavazókörben adhatja le voksát.
Jánosi György március 31-én mondott le mandátumáról. Közleményében akkor azt írta: "megváltozott a munkaköröm, sokat tartózkodom vidéken, amely mellett sajnos nem tudom képviselői feladataimat ellátni".
A Kolozsvár-Nagyvárad-Biharpüspöki vonalon 166 kilométeren villamosítják a vasutat, jelentősen felgyorsulhatnak a vonatok.
A ráeső fény hatására változatos színben mutatkoznak meg a ZVK projekt épülő irodaházai. A kivitelezést előre gyártott kompozit lemezekből álló homlokzatokkal gyorsítják fel.
A 21. századi magyarok az ókorban itt élő keresztény népeket is eleiknek tekintik, mert a hit összeköti őket - jelentette ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára szerdán Pécsen.