2018.06.19
Súlyos gondokat okoztak még a villámcsapások, valamint a jégverés is. A jelenlegi adatok szerint a legtöbb kár Budapestet, Pest, Bács-Kiskun, Baranya, illetve Vas megyét érte.
2017.10.31
A vasárnapi vihar okozta kár becsült értéke meghaladja a 300 millió forintot, a biztosítók több mint 3200 kárbejelentést fogadtak hétfő délutánig - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) az MTI-vel kedden.
2017.07.02
A múlt szerdai, június 21-ével kezdődő viharos időszak kezdete óta közel 13 ezer kárbejelentés érkezett a biztosító társaságokhoz, a károk becsült értéke meghaladhatja az 1,8 milliárd forintot.
2016.06.13
2018.02.16
Száz millió forintból jövedelempótló támogatást nyújt a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kezdeményezésére a Földművelésügyi Minisztérium (FM) a tavaly októberi viharban kárt szenvedett fóliás termelőknek.
2017.09.20
Magyarországon a legtöbb vihar okozta kár a nyári periódusban, az év május-augusztus közötti időszakában keletkezik. A 2017-es év nyári időszakában az egyik legtöbb kárt Bács-Kiskun megyéből jelentették.
2016.07.14
Több mint négyszáz esetben riasztották a tűzoltókat, az ország nagy részén újabb viharokra figyelmeztetnek.