2018.10.11
A forrás nagyobb része a Csipke Gyógyfürdő projekt elindításához szükséges engedélyezési eljárások és tervek elkészítésére szükséges, a másik részéből pedig folytatódik a Hirling Lovaspark korszerűsítése.
2018.10.08
Már ötödik éve rendezték meg a Kiskunhalasi Burgonya Napokat. A hagyományokhoz híven az első napon szakmai konferencia és fajtabemutatók várták az ágazat érdeklődőit, ahol a szakpolitikusok helyzetértékelőjén túl tájékoztatók hangzottak el a NÉBIH és NAK szakembereitől, melyet fajtabemutatók követtek.
2018.09.30
A korábban régi konyha és ebédlő alapjain, új szintek felhúzásával, és az épület jelentős bővítésével új tantermek, szaktantermek alakultak ki, teljesen új bútorzat, modern eszközök kerültek beszerzésre.
2018.09.05
Az elegáns, kellemes színek, a megújult üvegfolyosó, a bútorzat egy részének cseréje az elvárásoknak megfelelő, esztétikus környezetet eredményezett.
2018.08.28
147 millió forintos beruházás zajlik a kiskunhalasi Fazekas Általános Iskolában.
2018.08.16
A látogatók pénteken esténként találkozhatnak vele a helyi csillagdában.
2018.07.17
Kiskunhalas város jelképe, egyedülálló turisztikai attrakciója, Magyarország és a nagyvilág büszkesége a halasi csipke.
2018.06.23
A Cigány Közösségi Ház nemcsak kívülről és belülről újulhatott meg, hanem rengeteg közösségi, felzárkóztató és fejlesztő programmal és élettel fog megtelni.
2018.06.19
Június 16-17-én újra nagysikerű jótékonysági kerékpározást szervezett az Amway országszerte több helyszínen. Kiskunhalason több mint kétszázan segítettek a jó ügyért: 10 kilométer kerekezéssel közel 250 ezer forintot gyűjtöttek össze a Kiskunhalasi Konduktív Óvoda és Kollégium munkájának támogatására.
2018.06.09
A Thorma János Múzeum 1998 után idén másodszor kapta meg ezt a rangos elismerést, ilyen múzeum összesen 3 van az országban, amely duplázni tudott, mondta Dr. Deme Péter a Pulszky Társaság-Magyar Múzeumi Egyesület vezetője az ünnepségen.
2018.05.15
Vasárnap, a Magyar Nemzeti Múzeum Múzeumok Majálisa programjának keretében vehette át Szakál Aurél a Thorma János Múzeum igazgatója a rangos elismerést.
2018.04.28
Várhatóan az év végére készül el a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnázium és Szakgimnázium vadonatúj sportcentruma a volt kollégium területén.
2018.04.20
Most már megfelelő a hőmérséklet, így a téli szünet után folytatódik az Alsóvárosi Katolikus Templom belső felújítása. A tervek szerint a jövő héten újra felállványozzák a templomot.
2018.04.09
A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola közel 600 négyzetméteres testnevelési központján hamarosan megkezdődhet a munka.
2018.03.28
A Pásztortűz Egyesület révén feldíszítették a városi kutat.
2018.10.09
Az építkezéssel egyidejűleg megkezdődött a toborzás is Kiskunhalason. Két irodában folyamatosan várják az érdeklődőket, hiszen közel 250 munkatársra lesz szükség az új börtönben.
2018.10.05
Az új börtön kivitelezése a napokban kezdődött és várhatóan 2019 januárjában adhatják át, ezután érkezhetnek a rabok.
2018.09.24
Januárban jelentették be a jó hírt, miszerint a Csipkeház több, mint 70 millió forint értékben megújul. A munkálatok néhány hete megkezdődtek, jelenleg cudar a helyzet, ám jelentős energetikai korszerűsítés, kiállítás modernizálás és interaktivitást támogató eszközbeszerzések előtt állnak, ami megéri ezt az átmeneti állapotot.
2018.08.30
Nagybányai művészportrék címmel a nagybányai művésztelep alkotóit arcképeken keresztül bemutató időszaki kiállítás nyílt kedden a kiskunhalasi Thorma János Múzeumban.
2018.08.21
Első körben teljesen új dísztribün épült, mely többfunkciós konferencia- és rendezvényházként fog funkcionálni. Ki lett építve a teljes vízelvezető rendszer és csatornahálózat a lovasparkon belül, továbbá új bejáratok, kamionbeállók, új belső parkolókat építettek ki, több helyen pedig teljesen új útburkolatot is kapott a központ, továbbá a filces pálya is bővítésre került.
2018.08.09
A XXIII. Tűzkakas Országos Tűzoltó Strandfoci Bajnokságon Bács-Kiskun megyét két csapat, a Kiskunhalasi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Kecskeméti Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatai képviselték. Embert próbáló hőségben, a forró homokon, sportszerűen és töretlenül küzdöttek a csapatok.
2018.07.05
Ez az inkubátor egy esély azoknak az újszülötteknek, akiket valamilyen okból nem tud, vagy nem kíván felnevelni a szülője.
2018.06.20
Június 14-én a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája adott helyet a „Fotovoltatikus rendszerek kialakítása a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum épületein” elnevezésű pályázat záró projektrendezvényének.
2018.06.17
A járási pedagógusnapot június 8-án délután tartották Kiskunhalason, a Dékáni-sportcsarnokban. Az ünnepi rendezvényen díjakat vehettek át azok, akik folyamatosan magas színvonalon végzik a munkájukat.
2018.06.04
A Nemzeti Közművek ügyfelei újabb településen intézhetik egy irodában áram- és földgázszolgáltatással kapcsolatos ügyeiket.
2018.05.10
Az szja-bevallási tervezetekkel és minden szja-bevallással kapcsolatos kérdésben, problémában.
2018.04.27
Idén tavasszal újra elindult az országjáró Street Food Konvoj, hogy minél több vidéki városba elvigye a minőségi utcai gyorsételeket. A csapat áprilistól szeptemberig 14 városba látogat majd el, Soprontól Pécsen át Nyíregyházáig szinte minden megyét érintve.
2018.04.10
A felújított épületet ünnepélyes keretek között 2018. április 6-án Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Kovács Ernő kormánymegbízott adta át.
2018.04.01
Várhatóan nyár közepére elkészül a Hirling József Lovaspark 400 millió forintos átépítése.
2018.03.28
Több mint 300 nm hasznos alapterülettel bővült a Szent József Katolikus Iskola és Óvoda Lomb utcai épülete.