2019.11.13, Szerda

Kiskőrös

Félmilliárdos eszközbeszerzéssel növelte kapacitását a kiskőrösi Agro Line Kft.

2017.07.17

Gazdaság

A beruházáshoz 245 millió forintos európai uniós támogatást nyert el.

Kiskőrösön mérték össze tudásukat a megye tűzoltói

2017.06.16

Megye

2017. június 13-án Kiskőrös adott otthont a XI. Országos Tűzoltó Szakmai Verseny Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság területi selejtezőjének.

Szomorú politikai színdarabbal kezdődött a Kiskőrösi Rétesfesztivál

2017.05.20

Megye

A kritikus munkája egyszerű. A saját sikere, vagy sikertelensége keltette hangulat alapján leülhet a számítógépe mellé és akár egy-két nap alatt átírhatja mondjuk Karinthy Frigyes: Bűvös szék című egyfelvonásos komédiáját és egy lelkes (és vélhetően félrevezetett) kiskőrösi társulattal, két napos érdemi próba után, előadhatja azt a város kíváncsi népének. Az előadás után a kritikus boldog lehet, hiszen a népek jókat nevettek az előadás szarkasztikus humorán és ezzel a kritikus a vélhető sikertelenségét is megtorolta a szerinte azt okozókon.

Ismét Kiskőrösön találkoznak a traktorlegendák

2017.05.15

Megye

2017-ben immár ötödik alkalommal rendezik meg június 2. és 4. között az ország legnagyobb Dutra találkozóját.

Ingyenes koncerteket ad megyénkben a Budapesti Fesztiválzenekar

2017.04.30

Kultúra

2017. május 2. és 7. között Kiskőrösön és Kiskunfélegyházán is ingyenes közösségi koncerteket adnak a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) kamaraformációi.

Napelemmel fejleszt a kiskunhalasi kórház

2017.04.21

Kiskunhalas

Egy projektnek köszönhetően 105.966.332 forint értékben, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban, továbbá a kórház által működtetett Kiskőrösi Szakorvosi Rendelőintézetben napelemes rendszerek kerülnek kiépítésre az elkövetkező időszakban.

Már várják a gazdáktól az agrártámogatási egységes kérelmeket

2017.04.08

Gazdaság

Elkezdődött az agrártámogatási egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a gazdálkodók április 7. és május 15. között adhatják be szankciómentesen a szükséges dokumentumokat a Magyar Államkincstárhoz. Erről Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár nyilatkozott szombaton, a kétnapos VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expón, Kiskőrösön.

Ünnepi elismeréseket adtak át Kiskőrösön

2017.03.15

Megye

A díjazottakat a város közösségét gyarapító munkájuk alapján választották ki, melyet március 15-én, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc megemlékező ünnepségének keretében nyújtották át a Polgármesteri Hivatal dísztermében.

Nemzetközi Jégkorong Tornát szervez a hétvégén Kiskőrös

2017.02.21

Megye

Néhány nap múlva február 24. és 26. között ötödik alkalommal rendezik meg a kiskőrösi Classic Wintert.

Jégpályák éjszakája: Buli és korcsolyázás a kiskőrösi jégpályán!

2017.01.20

Víkend

Idén a kiskőrösi Rajz Attila Jégpálya is csatlakozott Magyar Jégkorong Szövetség által életre hívott Jégpályák éjszakája elnevezésű kezdeményezéshez.

Fergeteges produkciót láthattak Kiskőrösön

2017.01.09

Kultúra

Ritkán látott csodával kápráztatták el a közönséget a városi sportcsarnokban. Az ExperiDance produkció - vagyis a zene és a tánc nagyköveteit egy színpadon láthatták Kiskőrösön.

Este megkezdődik a "Kiskőrösi Advent"

2016.12.16

Megye

Már készül a Mikulás fogata, amelyre felülve bárki lefényképeztetheti majd magát. A faházak körül is nagy a sürgés-forgás... Nem véletlenül, hiszen ma este ünnepélyesen is kezdetét veszi a Kiskőrösi Advent, megtelik az adventi tér.

Soha ekkora bronzkori kincs nem került még elő a térségben, mint Kiskőrösnél

2016.07.26

Kultúra

Kiskőrös a Duna-Tisza köze kincses szigete.

Drift Day pénteken Kiskőrösön

2019.08.16

Kiskőrös

Az RCS Power KFT , és a Maxx Energy Drink szervezésében Aug. 17-én Kiskőrösön, az enegiaitalgyártó telephelyén kerül megrendezésre a Drift Day.

Irányi Juditnak nyílt fotókiállítása Kiskőrösön

2019.04.26

Kiskőrös

Április 30-ig látható a Művelődési Központ kamaratermében.

A kiskőrösi Szénási Bendegúz nyerte meg a KRESZ Faktor vetélkedőt

2017.07.03

Megye

A Hungaroringen tehette próbára ügyességét és alkalmazkodó-képességét a KRESZ-Faktor vetélkedő döntőjének ötven résztvevője június 13-án. Közülük került ki az a szerencsés friss jogosítványos fiatal, Szénási Bendegúz, aki hazavihette a főnyereményként felajánlott Volkswagen up!-ot.

2017 - Nagyon rendben van Kiskőrös

2017.05.22

Megye

A hétvégén ünnepelte Kiskőrös a város alapításának a 299. évfordulóját. A három napos rendezvény során egy rendkívül kedves rendezvénysorozat zajlott le, amely eseménysort itt is a polgármesteri karmesteri pálca vezényelte. Jelenleg Bács-Kiskun megye talán legélhetőbb városává vált Kiskőrös, aminek a polgármesterét Domonyi Lászlót kérdeztük meg a jelenről és a jövőről a főtéri forgatagban egy tea mellett:

Épületenergetikai fejlesztésre 215 millió forintot fordíthat pályázati forrásból a Kiskunhalasi Kórház

2017.05.19

Kiskunhalas

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében kicserélik a kórház orvos-, két nővér- és férfiszállójának külső nyílászáróit, emellett az épületek külső hőszigetelést is kapnak. A várhatóan őszre befejeződő, mintegy 106 millió forintból megvalósuló hőtechnikai korszerűsítés jelentős energiamegtakarítást eredményez az intézménynek. 

Egy napra ismét a kultúra központjává vált Kiskőrös

2017.05.02

Megye

2017. április 30-án újra megrendezték a Petőfi Kulturális Fesztivált Kiskőrösön, melyre a szervezők a kultúra szinte valamennyi szegmensét igyekeztek elhozni a zenétől kezdve a képzőművészeten át.

Ismét megrendezik a Petőfi Kulturális Fesztivált

2017.04.25

Kultúra

Idén április 30-án, a Kiskőrös Kultúrájáért Egyesület rendezésében tartják meg a Petőfi Kulturális Fesztivált, Kiskőrösön. A korábban is nagy sikert aratott fesztivál előkészületei már javában zajlanak.

Döntöttek a bírák, kié legyen Kiskőrös Város Bora 2017 címe

2017.04.19

Gasztrotour

A Szentpéteri Borpince Kft. valamint a Vass-Bor Kft. borai képviselik Kiskőrös város borászait és borait ebben az évben.

Nyolcadik alkalommal várja látogatóit a kiskőrösi Agrár Expo

2017.03.24

Gasztrotour

Április 8-9-én immár nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a kiskőrösi Városi Sportcsarnokban a népszerű Duna-Tisza közi Agrár Expo.  A rendezők azzal a céllal hívták életre az eseményt, hogy népszerűsítsék a helyben termelt magyar élelmiszereket.

Ezeken a helyeken torkoskodhatunk csütörtökön

2017.02.28

Megye

Idén nem hirdették meg központilag a Torkos Csütörtök akciót, a Clementine Consulting elemzői interaktív térképen összegyűjtötték azokat az éttermeket, ahol március 2-án torkoskodhatunk, a megyében Kecskeméten a Wernesgrüner Söröző és Étteremben, Lajosmizsén a Tanyacsárdában és Kiskőrösön a Fortuna Étteremben.

Polgármesteri fogadás a legnagyobb kiskőrösi adófizetők és támogatók számára

2017.01.27

Megye

Hatodik alkalommal kaptak meghívást az idén már hagyományosnak mondható év eleji polgármesteri fogadásra a legtöbb adót fizető vállalkozók, illetve azok, akik a legnagyobb mértékben támogatták a városi rendezvényeket az elmúlt évben. A fogadást január 27-én este tartották a városháza dísztermében.

Himnuszmondó versennyel és filmes tárlattal ünnepelnek Bács-Kiskun megyében

2017.01.19

Kultúra

Himnuszmondó és anyanyelvi vetélkedővel, előadásokkal, díjátadóval, filmes tárlattal és koncertekkel ünneplik a megyében a Magyar Kultúra Napját.

Adventi forgatag Kiskőrösön

2016.12.18

Megye

Megnyílt a város főterén a kiskőrösi adventi ünnepi hét, melynek során egy héten át minden este színvonalas programokkal és a faházaiknál finomságokkal várják a város intézményei és civil szervezetei a térre látogatókat.

A kalocsai fiú is kincset kereshetett Kiskőrösön

2016.07.27

Egyéb

Egy este, öt bűncselekmény, egy letartóztatás.

Ünnep János Vitéz földön

2016.05.25

Kalocsa

Miután Domonyi László polgármester immár 10 év áll a város élén kíváncsiak voltunk, hogy hogyan gazdálkodik Kiskőrös, milyen rövid távú tervei vannak és mi veszélyezteti Bács-Kiskun megye  talán legbékésebb városát:

Három város címerét avatták fel egy körforgalomban

2019.07.11

Megye

Soltvadkert, Kecel, Kiskőrös egységét ezentúl a három várost összekötő körforgalomban nem csak a városok zászlói, hanem címerei is hirdetik majd az arra utazóknak.

Február 1-től változnak a kiskőrösi gyógy- és strandfürdő, tanuszoda belépő árai

2019.01.27

Kiskőrös

Az ország hasonló kategóriájú fürdőinél még mindig kedvezményesebben tudják igénybe venni afürdő szolgáltatásait.