2024.05.08, Szerda

kecskemetfilm kft.

Októbertől látható a mozikban az egészestés Toldi

2022.08.08

Kecskemét

A Jankovics Marcell és Csákovics Lajos rendezésében készült animációs film október 20-án kerül a magyar mozikba a Kecskemétfilm és Mozinet forgalmazásában.

Pulcinella-díjat kapott a Városi legendák című sorozat egyik epizódja

2020.12.23

Kecskemét

A Kecskemétfilm Kft. gyártásában, Glaser Kati rendezésében készült Városi legendák sorozat Az emberi test című epizódját a 7-11 éves korosztályt megszólító televízió sorozatok kategóriában mutatták be. A történetben két kislány szellemes eszmecseréjén derül fény az emberi test működésére. A film értékelésében a zsűri kiemelte az újszerűséget, eredetiséget, innovativitást.

Tavasztól látható a mozikban a digitálisan felújított Vízipók-csodapók

2018.12.06

A televízióból több generáció által ismert rajzfilmsorozat alapján készült egész estés film a víz alatti rovarok és kisállatok világát mutatja be játékos, mesés, ismeretterjesztő formában, miközben a természet szeretetére és a környezet védelmére is tanít. 

Mikulás Ferenc: A kecskeméti rajzfilmstúdiónak kivételes érzéke van a lélektani ábrázoláshoz

2017.01.27

Január 24-én Oscar-díjra jelölték A vörös teknős című, francia, japán és belga koprodukcióban készült, 80 perces animációs filmet is. Az animációs film megalkotásában jelentős szerepe volt a kecskeméti rajzfilmstúdiónak. Mikulás Ferenc, a Kecskemétfilm Kft. ügyvezetője is megerősítette, hogy az animációs film nagy részét a kecskeméti rajzfilmstúdióban rajzolták, emellett a teljes színezése is Kecskeméten zajlott.