2022.01.05
„Együtt. Újra.” – A civil közösségi élet újraindulásának bemutatása fiatal szemmel címen hirdetett fotópályázatot a Nemzeti Ifjúsági Tanács azzal a céllal, hogy a civil szervezetek bemutassák programjaik és a közösségi élet újraindulását. Az őszi eredményhirdetést követően egy országjáró tárlatot indítottak útnak.
2021.12.27
A Lecpes Kft. munkájával a modern kornak és új funkciójának megfelelő épületegyüttes készült el, miközben a monarchiakori építészeti értékeket is megőrizték. Fotóinkon a kezdeti, mondhatni romos és a jelenlegi, önmagáért beszélő állapotot is bemutatjuk.
2021.12.20
Mintegy 16 millió eurós beruházással fejlesztette győri, mosonmagyaróvári, mosonszolnoki és túrkevei telephelyeit, kecskeméti gyáregységét pedig új csarnokkal bővítette az indiai tulajdonú autóipari beszállító, a Motherson cégcsoport a magyar kormány támogatásával - hangzott el hétfőn Kecskeméten.
2021.11.29
A kormány kiemelten kezeli az erőszakos bűncselekmények elleni határozott fellépést és fokozott figyelmet szentel az áldozatok segítésének is - írta az igazságügyi miniszter a közösségi oldalán a nők elleni erőszak megszüntetésének napja alkalmából.
2021.11.19
A több mint 7 kilométert érintő projektben a 441-es főútnak egy jelentős kecskeméti szakasza négysávosra bővül.
2021.11.09
A darab rendezője Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.
2021.11.02
A Kecskemét házigazdaként kétjátszmás hátrányba került, ám végül 3-2-re legyőzte a MAFC-BME csapatát a férfi röplabda Extraliga alapszakaszának vasárnapi játéknapján.
2021.10.27
Több tucat néző vehetett részt egy nem mindennapi élményben a Kecskeméti Nemzeti Színházban.
2021.10.18
Az aukción számos neves festő művei cseréltek gazdát, köztük Schönberger Armand nagyvárosi zsánerképeinek egyik kiérlelt darabja, a Társaság és Perlrott-Csaba Vilmos korai oeuvre-jének egyik legszebben kidolgozott példánya, a Kecskeméti parkrészlet.
2021.10.14
Az új oktatólaborban rutin szerezhető a legkorszerűbb műtéti eljárások technikájában is.
2021.10.11
A nyugdíjasok kedvezményes jeggyel látogathatják a vadaskertet.
2021.10.06
Hét színészképző intézmény hallgatói fesztiváloztak hat napon át, Kecskeméten. A szakmai zsűri felfedte, mely előadásokat díjazták.
2021.09.27
Az egyfelvonásos darabok bemutatóját a magyar dráma napján, 2021. szeptember 21-én tartotta a kecskeméti teátrum a Ruszt József Stúdiószínházban.
2021.09.23
A hazai központok közül az egyetemi városokban (Budapest, Győr, Pécs, Szeged, Debrecen, Miskolc) már az MCC teljes képzési palettája elérhető, de a többi magyarországi helyszínen (Szolnok, Kecskemét, Békéscsaba, Szombathely, Zalaegerszeg, Veszprém, Székesfehérvár, Szekszárd) is megtalálható az alapítvány valamely képzése.
2021.09.21
A darabok premierjét a kecskeméti Ruszt József Stúdiószínházban tartják szeptember 21-én, és év végéig itt is lesz látható az előadás, majd 2022 januárjától a budapesti Karinthy Színház szolgál a produkció otthonául.
2022.01.03
A Hazai Építőgép Társulás munkájával valósul meg a főút bővítése.
2021.12.22
A kormány Komárom-Székesfehérvár-Dunaújváros-Kecskemét útvonalon részben a meglévő főutak fejlesztésével új gyorsforgalmi út kiépítését tervezi, mely összeköti majd az M1-es, M7-es, M6-os és M5-ös autópályákat, Kecskemétnél csatlakozva az M44-es gyorsforgalmi úthoz.
2021.11.30
A programok helyszínéül az adott város karácsonyi vására szolgál, ahol délután 1 órától este 8 óráig lesznek koncertek, a felnőttkoncertek mellett számos gyerekműsor is várja a családokat.
2021.11.24
A XXII. Kormánytisztviselői Véradó Hét keretében a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal segítő szándékú munkatársainak Kecskeméten volt lehetőségük a véradásra.
2021.11.15
A Pfizer-BioNTech vakcinájával oltanak a Bács-Kiskun Megyei Oktatókorházban.
2021.11.05
A kecskeméti felkészülésnek vendégei is lesznek, ugyanis a legtehetségesebb 2004-es és 2005-ös születésű játékosok közül öten-hatan együtt dolgozhatnak néhány napig a legjobbakkal.
2021.10.28
A sorozat csütörtökön 18 órától látható második részének vendége Mikulás Ferenc, aki 1971-től a Kecskeméti Rajzfilmstúdiót vezeti, több film és filmsorozat producere.
2021.10.22
Ünnepélyes keretek között mutatták ma be Kecskeméten Magyarország első tisztán elektromos, sorozatgyártásban készülő autóját, az új EQB kompakt SUV modellt.
2021.10.17
A fagyból egyedül a Nyugat-Dunántúl maradt ki, ahol az alacsony szintű rétegfelhőzet gátolta meg a felszín erős lehűlését.
2021.10.12
Nyomozásra invitálják a Kecskeméti Katona József Múzeum Cifrapalota kiállítóhelyének munkatársai azokat, akik szeretik a történelmet és szeretnék jobban megismerni a várost játékos feladatokon.
2021.10.09
Harcászati repülőgyakorlat zajlik péntektől október 25-ig Kecskeméten.
2021.10.02
A város harmadik McDonald’s éttermében is a „Jövő Élménye” várja majd a vendégeket.
2021.09.24
A hatékonyabb, gyorsabb ügyintézést szem előtt tartva, 2021. szeptember 27. napjától szolgálatba áll a megye második mobilizált kormányablaka a megye lakosai számára, elsőként a Kecskeméti Járás területén.
2021.09.22
A felújítást követően számos újítás várja a vendégeket.
2021.09.15
Békéscsabán a Center mozi, Kecskeméten az Otthon mozi, a martfűi mozi, Pécsett az Apolló mozi, Szolnokon a Tiszapart mozi, Budapesten pedig a Puskin és a Kino Café mozi nézői kérdezhetik a rendezőt, aki a filmet forgalmazó Mozinet stúdiónak kialakított helyiségéből élőben jelentkezik. Az esemény moderátora Pauló-Varga Ákos újságíró lesz.