2023.02.28
Teljes útzár mellett, egy darabban emelik helyére a kecskeméti Neumann János Egyetem régi és új épületegyüttesét összekötő gyalogos híd Izsáki út feletti részét keddről szerdára virradóra - közölte az intézményt fenntartó alapítvány az MTI-vel.
2023.02.08
Közel egymilliárd forintos fejlesztéssel két új csarnokot épít, bővíti gyártóberendezései számát és napelemparkot is telepít a kecskeméti székhelyű Abraziv Kft. - közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel.
2022.12.29
A Kecskeméti Városházát a Horváth Építőmester újította fel. Az épület Kecskemét város belvárosának ékszerdoboza, önkormányzati funkciója mellett turisztikai látványosság és kulturális helyszín is egyben.
2022.12.21
A kutatásban két járművet is menetképesre fejlesztettek.
2022.12.12
Idén 22. alkalommal adták át a természettudományos tárgyakat oktató pedagógusoknak járó Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az idei évtől kezdődően a díjazott tanárok fejenként 2 millió forinttal járó elismerést vehettek át a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében. Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért több, mint két évtizede dolgozik azért, hogy évről évre megtalálja és elismerje a kiemelkedő tehetségű pedagógusokat – bárhol is tanítsanak az ország területén. E célokkal összhangban, újabb nyolc tanár, köztük egy Bács-Kiskun megyei pedagógus kapta meg a Rátz Tanár Úr Életműdíjat.
2022.11.24
A német autóipari óriás folyamatosan fejelszti Bács-Kiskun megyei gyártóbázisát.
2022.11.01
A termesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző, jelentős termőterületek vannak Dabas, Lajosmizse, Kecskemét, Nyíregyháza és Szeged környékén.
2022.10.04
Új elektromos motorkerékpár terveit mutatták be hétfőn a kecskeméti Neumann János Egyetemen (NJE). A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) és az NJE közötti együttműködés eredményeként megalkotott Supermoto fejlesztése során utcai és közúti közlekedésre alkalmas motorkerékpár tervezését tűzték ki célul a fejlesztők.
2022.09.16
Csoportfoglalkozásokra várja a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház különböző korosztályok képviselőit szeptember 17-én délelőtt.
2022.09.14
Idén már tizenkét városban várják a Nagy Táncválasztó program keretében szeptember 25-én ingyenes táncórákkal, kerekasztal-beszélgetésekkel, filmvetítésekkel és előadásokkal az érdeklődőket.
2022.09.03
Kecskemét és Ballószög víziközmű-hálózat fejlesztését a Duna Aszfalt Zrt. végezheti el.
2022.09.01
A MOL Fehérvár FC házigazdaként 2-1-re legyőzte az eddig veretlen, újonc Kecskemétet a labdarúgó OTP Bank Liga hatodik fordulójának szerdai játéknapján.
2022.08.11
A Debrecen és a KTE csatáját közel 5000 szurkoló nézte a helyszínen.
2022.08.01
A rendezvénysorozat legnagyobb kuriózuma a svéd Carling Family, a család tagjai három generáción át, mintegy negyven éve játszanak dzsesszt.
2022.07.24
A felsőoktatásba jelentkezők 74 százalékát felvették valamilyen képzésre - közölte a felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón.
2023.02.17
A szálló por miatt ismét veszélyes a levegő minősége kilenc magyarországi településen - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.
2023.01.16
A támogatást kerékpárút építésre, gyógy- és fűszernövénykertre illetve Petőfi Sándor emlékének ápolására fordítják.
2022.12.28
A Bozsó Gyűjtemény az alapító Bozsó János festőművész születésének 100. évfordulóján, kedden emlékkiállítással nyitja meg a Bozsó 100 Emlékévet, amely a művész halálának 25. évfordulóján 2023. december 14-én zárul.
2022.12.18
A Colas munkájával megvalósuló fejlesztésben egyrészt bővül, másrészt megújul a két alföldi várost összekötő 441-es.
2022.11.29
A 441-es főút egy szakaszának négysávúsítát is magába foglaló fejlesztésen a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából a Colas dolgozik.
2022.11.16
Az M44-es utolsóként megvalósuló szakaszán a Hódút Építő Kft. szakembereinek másfél évre előre kellett vágányzárat kérniük a majdani vasúti híd hídgerendájának beemeléséhez.
2022.10.30
Néhány városban az országos átlaghoz képest kisebb volt az emelkedés: Kecskeméten 15 százalékkal, Szekszárdon és Szolnokon 19,5 százalékkal nőttek az árak.
2022.09.20
Az 52-es út két kilométernyi szakaszát 2x2 sávosra bővítik, amely felgyorsítja az autópályára tartó forgalmat.
2022.09.15
Átadták a hulladékkezeléssel és -hasznosítással foglalkozó osztrák érdekeltségű Saubermacher-Magyarország Kft. másfél milliárd forint összegű beruházással kialakított új kecskeméti telephelyét csütörtökön, amelyhez a magyar állam mintegy 256 millió forint támogatást biztosított.
2022.09.06
Négy új bemutató, köztük egy felnőtteknek szóló darab, foglalkozásokkal egybekötött kórházi előadások és a legkisebbeket megszólító produkciók is szerepelnek a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában.
2022.09.02
A nyomozó hatóság az akció keretében külföldről származó járművek okiratait vizsgálta, amelynek során három esetben közokirat-hamisítás bűntett gyanúja merült fel.
2022.08.26
A Colas Út által kivitelezett beruházásban a Kecskemétet és Nagykőröst összekötő főút kap jelentős fejlesztést.
2022.08.02
A NIF beruházásában mintegy 2 kilométer hosszan szélesítik ki 2x2 sávosra az útvonalat, illetve újítják fel a már korábban is széles útszakaszokat.
2022.07.26
A NIF beruházásában a Colas dolgozik a 441-es főút több mint 10 kilométer hosszú szakaszán melynek egy részét 2x2 sávosra bővítik ki.
2022.07.23
Idén is öt koncertből álló fellépéssorozatra készül a Nemzeti Ifjúsági Kórus: szombaton Veszprémben, majd Kaposvárott, Pécsett, Budapesten és Kecskeméten láthatja a közönség a Kárpát-medence különböző részeiből érkező énekeseket.