2024.03.28, Csütörtök

Kecskemét

Letették a Kecskeméti Atlétikai Centrum alapkövét

2018.04.07

Kecskemét

A beruházásnak része egy nyolcsávos atlétikai pálya, futófolyosó és rögbipálya is, amelyek akár hazai bajnokságok megrendezését is lehetővé teszik.

A Mercedes-Benz Sport Akadémián felavatták a támogatók falát és átadtak egy tanulószobát

2018.04.06

Kecskemét

Az ötödik születésnapi programsorozat első eseménye a támogatókhoz kötődik, akik valamennyien otthagyták kéznyomukat az épületen. A szobát pedig azért alakították ki, hogy a fiatal sportolóknak legyen az épületen belül egy nyugodt hely, ahol zavartalanul tanulhatnak.

Busz segíti a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal munkáját

2018.04.05

Megye

A busz munkába állításával lehetőség nyílik arra, hogy a kormányablakokban elérhető szolgáltatásokat a jövőben olyan helyekre is eljussanak (kistelepülések, rendezvények, fesztiválok, nagy munkáltatók), ahol eddig nem voltak adottak technikai lehetőségek.

Beemelték a kecskeméti elkerülő autópályahídjának gerendáit

2018.03.29

Aktuális

A Duna Aszfalt még idén ősszel átadja a város elkerülő útjának befejező, 3,3 kilométeres szakaszát.

Izgalmas programokkal vár Húsvétkor a Kecskeméti Vadaskert!

2018.03.28

Húsvét vasárnap és hétfőn a kisebbek tojásvadászaton vehetnek részt, és ajándék arcfestéssel is kedveskednek nekik, amíg a Hüllőházban az arcfestésre várakoznak, húsvéti színezéssel tölthetik kellemesen az időt. A bátrabbak kígyót simogathatnak.

Új tudományos fokozattal gyarapodott a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Kara

2018.03.26

Jelentős tudományos eredmény született az egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán 2018. március 14-én: dr. Baglyas Ferenc főiskolai tanár sikeresen habilitált a Széchenyi István Egyetem Mezőgazdasági és Élelmiszertudományi Karán, Mosonmagyaróváron.

Cselgáncs országos bajnokságnak adott otthont Kecskemét

2018.03.25

Az olimpikon Tóth Krisztián, Bor Barna és Karakas Hedvig is érvényesítette a papírformát szombaton a kecskeméti cselgáncs országos bajnokságon, amelynek ezúttal nem a Messzi István Sportcsarnok, hanem a szomszédban található Mercedes-Benz Sportakadémia adott otthont.

Újra Google Digitális Workshop Kecskeméten

2018.03.22

Jelentkezni lehet a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara honlapján, így lehet részt venni a 2 órás, ingyenes előadáson, melyen bemutatják a hazai KKV-k lehetőségeit az online világban.

Csárdáskirálynő a POSZT versenyprogramjában

2018.03.21

Óriási öröm és büszkeség, hogy idén is látható lesz kecskeméti produkció a magyar nyelvterület legjelentősebb színházi seregszemléjén. A június 7-én kezdődő pécsi színházi mustrára az évad nagyoperettje, a Csárdáskirálynő kapott meghívást.

Évi hárommillió Mercedes a Daimler célja

2018.03.19

A Daimler-konszern azt tervezi, a tavalyi 2,4 millióról 3 millióra növeli a Mercedes-Benz autók eladását rövid időn belül. Három új gyár segít majd elérni a célt, köztük az új kecskeméti komplexum.

A kecskeméti Bohém Fesztivált 27. alkalommal rendezik meg

2018.03.19

Huszonhetedszer rendezik meg a kecskeméti Bohém Fesztivált péntektől vasárnapig - mondta Dániel Balázs boogie woogie zongorista, a fesztivál egyik fellépője az M1 aktuális csatornán vasárnap.

Kisvitézek fel a lóra! - Bejegyzett szabadalom a kecskeméti Pedagógusképző karon

2018.03.16

Szakmai konferenciával egybekötött műhelybeszélgetést szervezett a Neumann János Egyetem Pedagógusképző Karának Petőfi Sándor Gyakorló Óvodája március 13-án.

Kecskemét a legvonzóbb befektetési helyszínek között

2018.03.13

A Financial Times friss kiadványában négy magyar város is bekerült a jövő legvonzóbb európai befektetési célpontjai közé. Kecskemétet és Székesfehérvárt a vállalkozásbarát környezete helyezte a kilencedik helyre, Debrecent és a fővárost pedig e városok befektetésösztönző stratégiája tette európai elsővé kategóriájukban. Közép-Magyarország a humántőke szempontjából a legfejlettebb nyugat-európai régiók közé tartozik.

Jubileumi állománygyűlés Kecskeméten

2018.03.11

Komoly és felelősségteljes munka folyt és folyik napjainkban is ennek az intézménynek a falai közt. A magas színvonalú gyógyító és a betegellátó tevékenységnek pedig nem csupán a katonák, de a helyi lakosok is haszonélvezői - köszöntötte március 9-én, pénteken, a fennállásának 65. évfordulóját ünneplő kecskeméti Repülőorvosi-, Alkalmasságvizsgáló és Gyógyító Intézet munkatárasait Kun Szabó István vezérőrnagy, az MH Egészségügyi Központ parancsnoka.

Meg kell mutatni a mérnökszakma sikereit!

2018.03.09

Gazdaság

Hiánypótló céllal rendezték meg Kecskeméten az első IDEA Konferenciát, melyen a Puskás Stadion beruházásáról és a hazai építőipar jövője szempontjából meghatározó BIM-ről egyaránt komoly szakmai elemzések hangzottak el.

Jövőre már gyárt a Mercedes új kecskeméti gyára

2018.04.06

A német Daimler cég azt tervezi, hogy a tavalyi 2,4 millióról 3 millióra növeli a Mercedes-Benz autók eladását.

Megújult a NAK Bács-Kiskun Megyei Igazgatóságának kecskeméti épülete

2018.04.05

Kecskemét

A belső teret korszerűsítették, illetve tágították. A Tatár sor 6. szám alatt lévő épület alsó szintje már készen van, de az emeletet is hamarosan befejezik.

Legjobb Húsvéti családi programok Kecskeméten és környékén

2018.03.30

Kecskemét

Húsvéti válogatásunkban családi programokat, hagyományőrző és gasztronómiai eseményeket, állatsimogatási lehetőségeket, tojáskereső partit és sok-sok kitűnő programot találtok. A négynapos hétvége számtalan izgalmas programmal kecsegtet – a legjobbakból szemezgettünk.

Kárpátaljai magyarok mindennapjai fotókiállítás nyílik Kecskeméten

2018.03.28

A kárpátaljai magyarok mindennapjait mutatja be Mohai Balázs, az MTVA/MTI fotóriportere azon a kiállításon, amely szerdán nyílik a kecskeméti Szent Imre Katolikus Óvoda és Iskolában.

Új játszósarok lett kialakítva a kecskeméti sürgősségi baleseti ambulancián

2018.03.27

Kecskemét

A Csengődi Napköziotthonos Óvoda nagycsoportosai látogattak el a Bács-Kiskun Megyei Kórház sürgősségi baleseti ambulanciájára, ahol megnézték a karácsonyi ünnepségen gyűlt adományok összegéből kialakított gyermeksarkot, melyet persze azonnal, lelkesen birtokba is vettek.

Kecskeméten tartották kiképző és továbbképző foglalkozásukat a Magyar Honvédség katonai testnevelői

2018.03.26

Idén is Kecskeméten tartották éves szakmai felkészülésüket, és vettek részt fizikai állapotfelmérésen a katonai testnevelők.

Forgalomelterelés és lezárás lesz a hétvégén az M5-ösön Kecskemétnél

2018.03.23

Az M5 autópálya 80-as kilométerénél épülő közúti híd tartógerenda beemelések miatt autópálya-zárás és forgalomterelés lesz a 2018. március 24-25-i hétvégén.

Átadták a Kecskemét Város Polgára Leszek vetélkedő díjait

2018.03.22

Kecskemét

Huszonharmadik alkalommal díjazták a Kecskemét Város Polgára Leszek vetélkedő legjobbjait a Béke Általános Iskola tornatermében. A diákoknak több fordulón keresztül kellett bizonyítaniuk: ők ismerik a legjobban a hírös várost.

Új programokkal folytatódik a Harmadik Kor Egyeteme Kecskeméten

2018.03.21

Az idei első két előadást Hajagos Csaba történész, muzeológus és Prof. Dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanár tartotta a szép számmal megjelent hallgatóságnak.

Neked MUNKA, nekem ÁLOM! Napok Kecskeméten

2018.03.19

Kecskemét

Az idei évben 20 megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékkal élő személyt sikerült bevonni a programba.

Az idén újra Kecskemét környékére is érkezik a Muzsikál az erdő rendezvénysorozat

2018.03.17

A rendezvény a Kecskeméthez közeli Nyíri erdőben és Lakitelek-Tőserdőn május 26-án és 27-én, a Mátrai Művészeti Napokon június 30. és július 8. között, a gyulai Városerdőn és Püspökfürdőn szeptember 28. és 30. között várja az érdeklődőket - közölte a Muzsikál az Erdő Alapítvány az MTI-vel.

Működik az összefogás! – ezt üzente az IDEA Conference 2018

2018.03.13

Országos Hírek

Rengeteg olyan projekt és lehetőség van most a mérnökszakmában, amit egyedül lehetetlen megvalósítani. A szükséges együttműködés jó példáját adta a kecskeméti IDEA mérnökkonferencia, mely az egyik meghívott nemzetközi sztármérnöke szerint a világon bárhol megállná a helyét.

Új napközi otthont építenek értelmi fogyatékosoknak Kecskeméten

2018.03.12

Kecskemét

A kecskeméti Értelmi Fogyatékosok Napközi Otthonához kapcsolódva új telephelyet építenek az Európai Regionális Fejlesztési Alap pályázatán elnyert több mint 350 millió forintos uniós forrásból.

Feldíszítésre vár a 650 éves Kecskemét tojásfája

2018.03.10

A Hírös Város Turisztikai Központ, a Kecskeméti Katona József Színház, és az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében idén is megrendezésre kerül 2018. március 31-én a Húsvétoló a régi Városi Mozinál című rendezvény.

Újra "Nőnek lenni jó!" konferencia Kecskeméten

2018.03.09

A hetedik "Nőnek lenni jó!" konferencián a Generációk témaköre kerül a középpontba nagyszerű előadók és fotósok segítségével a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában, március 9-én.