2017.11.20
A HVG 2018-as középiskolai 100-as rangsorában 3 kecskeméti, a Bányai Júlia (48.), a Katona József (54.) és a Bolyai János Gimnázium (89.), illetve a bajai III. Béla (70.) és a kalocsai Szent István Gimnázium (94. helyezettként) szerepel a listában.
2017.11.16
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő Font Sándor országgyűlési képviselő meghívására november 15-én érkezett Kalocsára. Ha az egykori német rendőr, terrorelhárító érdekfeszítő, humoros fordulatokban bővelkedő előadását pár mondatban foglaljuk össze, akkor azt leginkább az Európa jelene és jövője a migrációs nyomás tükrében – Hazánk szerepe Európa megvédésében címszavak jellemzik.
2017.11.09
A gyakorlaton összesen hatvan, a katasztrófavédelemnél közösségi szolgálatát teljesítő diák vett részt. A diákok a feltételezés szerinti, tűzzel érintett osztályon fekvő- illetve járó betegeket személyesítették meg, mellyel hozzájárultak a kiürítés élethű szimulációjához.
2017.10.25
A Soltút kivitelezésében építenek 136 millió forintból kerékpárutat a két Bács-Kiskun megyei település között.
2017.10.17
Ez hat új munkahelyet is biztosít az itt élőknek.
2017.10.13
Idén először a főiskolára, egyetemre járók is igényelhetik az esetükben hallgatói jogviszony igazolásához kötött összeget.
2017.09.29
Baja, Kalocsa, Kiskunfélegyháza, Kiskunhalas, Kecskemét kínál mára izgalmakban gazdag estét.
2017.08.05
A bonyhádi Vörösmarty Mihály Művelődési Központ által kiírt XV. Tarka fotópályázatra 41 alkotó 341 képet küldött összesen.
2017.06.15
A műzliszeletekről ismert Cerbona Élelmiszeripari Kft. tulajdonosa megvásárolta a kalocsai Agrimill-Food Kft.-t, a Ham-Let puffasztott gabonaszeletek gyártóját.
2017.04.18
A kormányhatározat szerint jövőre elkezdődhet az építés, és 2020 közepére már kész is lehet az új Duna-híd, ami Kalocsa Paks környékét kötné össze.
2017.03.09
Két pályázatot adnak be, az egyikből az egykori zsinagóga épületét fejlesztenék, a másikból zömében rendezvényeket szerveznének.
2017.01.19
Himnuszmondó és anyanyelvi vetélkedővel, előadásokkal, díjátadóval, filmes tárlattal és koncertekkel ünneplik a megyében a Magyar Kultúra Napját.
2016.09.22
Mutatjuk a részleteket, a dél-alföldi régió települései mikor kapnak gyorsforgalmi elérhetőséget a főváros vagy a szomszéd országok felé, vagy épp mikortól mentesíti őket elkerülő út.
2016.08.09
Sikeres volt a Duna felett épülő 1 kilométeres híd statikai ellenőrzésére kiírt közbeszerzés.
2016.07.19
Azóta javult a lopási statisztika.
2017.11.17
A Szelidi-tónál kivitelezett beruházás során a szintén Bács-Kiskun megyei Soltút uniós támogatással épít új pályaszakaszt és újítja fel a már meglevő bicikliutat.
2017.11.13
Asztrik érsek emléknapja és a kalocsai főszékesegyház megújulása alkalmából hálaadó szentmisét tartottak vasárnap Kalocsán, a misét a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai mutatták be számos közéleti szereplő jelenlétében.
2017.11.06
Kalocsán és környékén már csak ezer hektáron piroslik a paprika.
2017.10.21
A betegelégedettségi mutatók is azt igazolják: amióta új kézbe került a betegek étkeztetése, gyakorlatilag megszűntek a korábban gyakori minőségi kifogások.
2017.10.16
Az új átkelő mellett összesen 21 kilométernyi 90 km/h-s haladási sebességű új utat is építenek.
2017.10.05
A tervezet megléte azonban még nem jelenti a felújítás megvalósítását, az uszoda fejlesztéséhez mindegy 5 milliárd forint hozzájárulásra volna szükség.
2017.09.26
A megye három városában, Kecskeméten, Baján és Kalocsán rendezi meg a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal a Jövőd a tét! pályaválasztási kiállítását.
2017.07.16
Idén nyáron gerjeni és kalocsai diákok is részt vettek a Roszatom Fekete-tenger partján rendezett háromhetes táborában.
2017.05.23
Az élet egyik legszebb, egyben legrizikósabb pillanata a születés, amikor is a világra jött csecsemőre számos veszély leselkedik. A statisztikák szerint ilyenkor az újszülöttek közel 10 százalékánál van szükség valamilyen segítségre a légzés beindulásához. A Magyar Fejlesztési Bank egy újraélesztő és lélegeztető készüléket adományozott a a Kalocsai Szent Kereszt Kórház csecsemőosztályának.
2017.04.18
Különleges dokumentumfilmet készített Koltay Gábor, amelyben Asztrik érsek élete kerül bemutatásra, valamint végigjárja azt is, hogyan restaurálták a kalocsai templomot.
2017.02.01
A kalocsai Szent Kereszt Kórház és a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház valamennyi fekvőbetegosztályán teljes látogatási tilalmat rendeltek el szerdán az influenzajárvány miatt.
2016.12.20
Újabb fejezethez érkezett a Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye több éve tartó, komplex munkájában, mely a kalocsai Érsekség épületeinek és környezetének, több mint ezer éves egyház- és kultúrtörténeti múltjának feltárását tűzte ki céljául.
2016.09.19
Elsősorban az atomerőmű bővítés kapcsán és a turizmusfejlesztés területén számítanak egymásra.
2016.07.26
A kormányhatározat 81 projektet nevesített, többek közt a Kalocsa-Paks Duna-hidat.
2023.05.19
Ennél magasabbra már nem nyúlik a Tolna és Bács-Kiskun között épülő híd, megmutatjuk a beruházás egyik legfontosabb eseményét.