2020.03.19
A beruházás keretében az 51-es számú főút is megújul közel 20 kilométeren, valamint egy Sükösdöt és Érsekcsanádot elkerülő főút is épül.
2019.11.23
A projekt keretében, a sikeres közbeszerzési eljárás lebonyolításának eredményeként a kiskunhalasi VÍZÉPSZOLG-94 Kft. tette meg a nyertes árajánlatot. A cég több évtizedes szakmai tapasztalattal és jó referenciákkal rendelkezik mélyépítési munkákban. A kivitelezésre vonatkozó vállalkozási szerződés aláírásra került, melyet követő lépésként a vállalkozó felé megtörtént a munkaterület átadása.
2019.09.18
A város szívében, az egyik legszebb, egykori nagypolgári ház mostantól a kamara kalocsai képviseleteként szolgálja a köztestület közjogi feladatainak ellátását.
2019.07.12
Nemzeti Ovi-Sport Program keretében pályázott Kalocsa, és immár másodszor nyert a Buzánszky Jenő által alapított Ovi-Sport Alapítványtól jelentős összeget mini multifunkciós ovi sportpálya létesítésére. Tavaly már a Zöldfa utcai tagóvoda udvarán létesült egy ilyen, most pedig a Csokonai utcai tagóvoda udvarán.
2019.05.15
Gyermekvédelmi szakembereknek szervezett országos találkozót az Emmi Speciális Gyermekotthoni Központ, Általános Iskola és Szakiskola Kalocsai Gyermekotthona.
2019.04.15
Új szakaszba érkezett az új, Kalocsa-Paks Duna-híd létesítése: 2019. április 5-én, pénteken jogerős építési engedélyt kapott a híd.
2019.03.14
A fűszerpaprika vetésterületének megőrzése érdekében azonnali intézkedésekre van szükség, ezért még idén több mint 500 millió forint támogatást kap az ágazat - hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Kalocsán kedden a helyi és környékbeli fűszerpaprika termelőkkel folytatott egyeztetéseket követően.
2019.01.19
A Nemzeti Népegészségügyi Központ szerdán közölte, hogy megkezdődött az influenzajárvány az országban. Az adatok szerint a január 7. és 13. közötti időszakban 19 300 ember, az előző hetinél 75,6 százalékkal többen fordultak panaszukkal orvoshoz.
2018.10.12
A pályához tartozó eszközkészlet is átadásra került, továbbá megtörtént az óvónők képzése is, mely a pályázat szerves részét képezte, így biztosítva a sport program megvalósulását.
2018.07.25
Kalocsa városa a Kalocsa Kulturális Központ és Könyvtárral együtt 39 millió 199 ezer 825 forintot nyert pályázaton.
2018.05.10
Az szja-bevallási tervezetekkel és minden szja-bevallással kapcsolatos kérdésben, problémában.
2018.04.19
Három városban kínáltak kiszámítható életpályát a diákoknak a Szakmák Éjszakáján az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság Bács-Kiskun megyei irodájának munkatársai. Durgó Tamás őrnagy és kollégái a következő két napon pedig a Kecskemét főterén tartott országos fesztiválon népszerűsítették a Magyar Honvédséget.
2018.03.09
Március 6-án tartotta a Kalocsa-Paks Duna-hídért Egyesület közgyűlését a Városháza dísztermében, ahol az egyesület 2017. évi pénzügyi beszámolójának elfogadása után a NIF Zrt. és a KALOCSA-HÍD KONZORCIUM meghívott munkatársai tájékoztatták a tagokat az Kalocsa-Paks Új Duna-híd projekt állásáról.
2018.01.24
Itt – a falugazdászi körzetközponttal egy fedél alatt – többek közt tájékoztatási, tanácsadási szolgáltatásokat is biztosítanak a gazdálkodóknak, vállalkozásoknak, külső szakmai partnerek bevonásával.
2017.11.30
Mérföldkő a kórház életében: Kalocsán 2017. november 29-én, szerdán reggel 8 órakor elvégezték az első beteg CT vizsgálatát, „hadrendbe állt” a helyben eddig nélkülözött fontos diagnosztikai eszköz.
2020.01.03
Az 1133 méter hosszan felépülő átkelőt és az azt Kalocsához, Pakshoz és az M6-os autópáláyhoz kapcsoló utak tervezőjét keresik.
2019.10.07
Az 51-es főút és az 55-ös főút is jelentős felújítást kap, a bajai Duna-híd rekonstrukcióját is előkészítik.
2019.07.20
A kormányhivatal munkatársai valamennyi nagyobb megyei településen megjelennek a hónap folyamán.
2019.07.01
A kereskedelmi tevékenység akár jövőre megkezdődhet, a raklapgyártó gépsor beszerzése azonban 2-2,5 év, így maga a gyártás csak a gépsor beszerelése, üzembe állítása után kezdődhet.
2019.05.09
Molnár János kéziratos, horvát nyelvű énekes könyvét a kalocsai múzeum dokumentációs gyűjteményében őrzik.
2019.03.20
Bács-Kiskun megyében Kecskeméten, Baján és Kalocsán találkozhatnak a fiatalok a lila színű kamionnal.
2019.02.03
Az országos beruházásnak köszönhetően közel háromszázzal nő a három éven aluli gyermekek elhelyezését biztosító férőhelyek száma.
2019.01.17
A Zöldfa utcai óvoda után idén a Csokonai utcai óvoda is bővülhet egy multifunkciós ovi sportpályával. Tervek szerint 2019-ben ez a pálya átadásra is kerül.
2018.09.13
A főzőverseny mellett koncertek, kézműves foglalkozások és kiállítások is lesznek.
2018.06.19
A Bács-Kiskun Megyei Kórház A Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Oktató Kórháza – az Európai Szociális Alapból 148,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást nyert el.
2018.04.26
A rendezvényen résztvevő több mint 50 fő (munkáltatók, munkáltatók képviselői, munkavédelmi szakemberek, munkavédelmi képviselők) egy perces néma felállással emlékeztek a munkabalesetben elhunyt munkavállalókra.
2018.03.27
Új látogatási rend a kórházban április 1-től – szigorúan betartatják a gyógyítás érdekében.
2018.02.07
A támogatásból új óvoda, inkubátorház is épül, illetve a kertvárosi városrészben a csapadékvíz-elvezető hálózatot is korszerűsítik.
2017.12.21
A következő egy évben további 70 munkatárs felvételét tervezik.
2017.11.23
A Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya, immár 17 éve hagyományszerűen rendezi meg elsősorban az általános iskolák 7-8. osztályos tanulóinak szóló „JÖVŐD A TÉT!” Pályaválasztási Kiállítást.