2023.09.22, Péntek

Bács-Kiskun

Ismét mocskos választási kampányra számít a bajai polgármester

2019.09.15

Baja

A 2019. augusztustól bajai kezelésbe került Veránka szigetet bejárva futottunk bele pénteken délután Fercsák Róbertbe, Baja polgármesterébe, akinek a vállalkozása kapcsán ismét az országos kampány kereszttüzébe került a bajai választás!

Összetartozunk - a hartai közösség ünnepén

2019.06.05

Aktuális

Várunk minden érdeklődőt 2019. június 8-án az Összetartozunk programsorozat következő eseményén, melyet ezúttal Hartán, a Civil Nap keretében szervezünk.

Utazás kiállítás: kiderült mitől Bács-Kiskun a legboldogabb megye

2019.02.21

Kultúra

Saját kezdeményezés után lett a rendezvény díszvendége Bács-Kiskun és Kecskemét.

Tanácsadó testület segíti a kecskeméti Család- és KarrierPONT munkáját

2018.08.30

Tizenegy nagykövet segíti a jövőben a kecskeméti Család- és KarrierPONT munkáját, vagyis az aktív korú nők rugalmas, családbarát foglalkoztatásának elősegítését a Kecskeméti Járásban.

László Gyula-mellszobrot avattak a Lakitelek Népfőiskolán

2018.08.29

Felavatták László Gyula régész-történész, egyetemi tanár, képzőművész bronz mellszobrát a Lakitelek Népfőiskolán kialakított Nemzeti Panteonban kedden.

Magyarországon egyedülálló térdműtétet végeztek Kecskeméten

2018.07.22

Kecskemét

Egy 56 éves, kecskeméti hölgynek helyeztek be csütörtökön térdprotézist a megyei kórházban. Azonban nem akármilyet, az országban egyedülálló eszközt használtak az orvosok, amely olyannyira kuriózum, hogy Európában csak 4 országban dolgoznak ezzel az új anyagból készült protézissel.

Több városban is járási fórumot tartanak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársai

2018.07.21

Megye

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat munkatársai ezen a héten, illetve a jövő hét folyamán megyénk számos városát veszik célba annak érdekében, hogy minden helyi vezető és lakos elmondhassa véleményét és észrevételeit a megyei területrendezési terv kapcsán. A járási fórumokon a javaslatokat összegzik, melyek segítségével alkot majd egy egységet Bács-Kiskun megye Területrendezési Terve.

Senior KRESZ-Szafari Kecskeméten

2018.07.20

Kecskemét

Az izsáki nyugdíjas klub tagjainak tartottak baleset-megelőzési vetélkedőt a rendőrök.

Két óvoda és egy bölcsöde esett a korszerűsítés "áldozatául" Kecskeméten

2018.07.19

Korszerűsítettek két óvodát és egy bölcsődét mintegy 600 millió forintból Kecskeméten, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében - tájékoztatta a város polgármestere az MTI-t.

Félegyházi Napok – kultúra és szórakozás a nyár végén

2018.07.18

Feleleveníti a város az egykori, közkedvelt Félegyházi Napok hagyományát. Idén augusztus 17-e és 20-a között rendezik meg a kulturális fesztivált, amelyet a szokásos augusztus 20-i ünnepségek mellett vidámpark, tűzijáték, kézműves vásár, borutca, kitelepült vendéglátó egységek továbbá számos gyermekeknek és felnőtteknek szánt program színesít – mondta el Kovács-Csonka Szilvia, a Móra Ferenc Művelődési Központ vezetője.

Egyszerre bukott le a Baja környéki vizeket fosztogató orvhorgász és egy orvhalászattal gyanúsítható személy

2018.07.16

Házkutatás során buktatott le a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Állami Halőri Szolgálata és a Bajai Rendőrkapitányság egy Baja környéki vizeket fosztogató orvhorgászt, továbbá egy orvhalászattal gyanúsítható személyt.

Poligonkecske lett Kecskemét kabalafigurája!

2018.07.16

Kiszabadult a kecske Kecskemét címeréből, új dizájnt, modern színeket kapott.

A halfogyasztás növelését szorgalmazta az agrárminiszter a Bajai Halfőző Fesztiválon

2018.07.15

Hivatalosan is megkezdődött a Bajai Halfőző Fesztivál szombaton kora este, amikor mintegy ezerötszáz bogrács alatt gyújtották meg a tüzet a Bács-Kiskun megyei városban. Nagy István agrárminiszter az eseményen célként jelölte meg, hogy emelkedjen az országos halfogyasztás átlaga.

Illegálisan honosított spanyol autókat foglaltak le Bács-Kiskun megyében

2018.07.13

Országos Hírek

Tizenöt, Spanyolországban csalással megszerzett járművet foglalt le a rendőrség egy bűnbandától egy hét megyére kiterjedő akcióban.

Jövő héten indul a Kodály Fesztivál Kecskeméten

2018.07.12

Kecskemét

A Kodály Intézet gyönyörű udvarán, madárcsicsergéssel kísérve tartották meg a jövő hétfőn induló Kodály Művészeti Fesztivál sajtótájékoztatóját.

A legmagasabb támogatást kapta meg Baja az útfelújításokra

2019.09.05

Aktuális

A maximálisan adható, 30 millió forintot nyerte a bajai önkormányzat az Oltványi utca felújítására, jelentette be Zsigó Róbert államtitkár, a térség országgyűlési képviselője szeptember 5-én.

A kolimpiát minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezte

2019.05.27

Sport

A kolimpia elnevezésű sportrendezvényt 11. alkalommal szervezte meg 2019. május 17-19 között a Kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakképző Iskolája és Kollégiuma, amely a kollégiumok olimpiáját jelenti az Arany János Programok diákjai számára.

Élőben lehet követni a Baja térségében befogott magyarországi darázsölyv vonulását

2018.08.31

Egy műholdas jeladónak köszönhetően szinte élőben követhetik nyomon a szakemberek és az érdeklődők az interneten a Mária névre keresztelt magyarországi darázsölyv vonulását Magyarországról Afrikába.

Fuss, hogy lélegezz! – jótékonysági futást rendeznek a Kecskeméti Kórház gyermekosztályának javára

2018.08.30

Kecskemét

2018.09.16-án vasárnap a Bács-Kiskun Megyei Kórház Gyermekosztálya futóversenyt és családi napot szervez a Benkó Zoltán Szabadidőközpontban (a strand felőli részen).

Országszerte 110 naperőművet épít idén az MVM-csoport

2018.08.29

Országszerte 7 projekt alapján 110, egyenként 0,5 megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft.

Kurultáj - Augusztusban lesz Bugacon a hagyományőrző fesztivál

2018.07.22

Megye

Augusztusban lesz Bugacon a VI. Kurultáj, Európa legnagyobb lovas hagyományőrző fesztiválja, amelyen idén 12 országból, 27 "hun és türk tudatú" nemzet képviselője vesz részt - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.

33 millió forintból újult meg az ágasegyházi Faluház és óvoda

2018.07.21

Ágasegyháza Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be a TOP-3.2.1-15-BK1 – Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése című felhívásra. A 33 472 015 millió forintos, vissza nem térítendő uniós forrás keretében a település Faluházának és óvodájának energetikai korszerűsítése valósult meg.

A paksi atomerőműhöz riasztották a kecskeméti bázis gripenjeit

2018.07.20

A paksi atomerőműhöz riasztották a Magyar Honvédség Gripenjeit két kisrepülőgép miatt - tájékoztatta a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-t. A rendőrség szabálysértési eljárást indít az ügyben. A gépek szúnyogirtást végeztek.

Négymilliárdos adócsalás - lebuktak a Bács-Kiskun, Pest és Hajdú-Bihar megyében tevékenykedő számlagyárosok

2018.07.18

Aktuális

Vádat emeltek ötven ember ellen, mert egy számlázási láncon keresztül több mint négymilliárd forint adót csaltak el - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerdán az MTI-t.

Halad a korral a kiskunhalasi Csipkemúzeum és Csipkeház

2018.07.17

Kiskunhalas város jelképe, egyedülálló turisztikai attrakciója, Magyarország és a nagyvilág büszkesége a halasi csipke.

Már 29,1 ezer tonna bajai csomagolású gyorsfagyasztott zöldséget hívott vissza a Greenyard

2018.07.16

Országos Hírek

Mintegy 29,1 ezer tonna 2016 augusztusa és 2018 júniusa között gyártott, Magyarországon értékesített gyorsfagyasztott zöldséget és zöldségkeveréket hívott vissza a forgalomból a Greenyard vállalat, mert fennáll a veszélye annak, hogy azok a Listeria monocytogenes baktérium egy erőteljes változatával szennyeződtek - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) pénteken az MTI-vel.

Kecskeméti iskola is részt vesz a Nébih iskolakert programjában

2018.07.15

2017 végétől 2018 elejéig immár harmadik alkalommal zajlottak le sikeresen az Iskolakert-hálózat kertjeinek talajvizsgálatai. A Nébih tanakajdi laboratóriumának szakemberei 9 iskolakert 2-2 talajmintáját analizálták.

A kecskeméti Katona Színház is bekerült a Színikritikusok díj legkiemelkedőbb jelöltjei közé

2018.07.13

Kecskemét

Közzétette a Színházi Kritikusok Céhe a Színikritikusok díjára jelöltek névsorát; a szervezet immár 39. alkalommal nyújtja át az előző évad legkiemelkedőbb színházi teljesítményeinek járó elismerést szeptemberben.

Egy országos Road Show állomása lesz Baja újvárosi bölcsődéje augusztus 11-én

2018.07.12

Az Étel-Mozgás-Élet elnevezésű programról július 9-én Csubákné Besesek Andrea alpolgármester és Kiss Tiborné bölcsődei igazgató tartottak sajtótájékoztatót.

Letették az NMI Művelődési Intézet épületének alapkövét Lakiteleken

2018.06.28

Kultúra

Letették az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. épületének alapkövét és egy időkapszulát a Lakitelek Népfőiskolán csütörtökön.