2023.06.18
Magyarországi színházigazgatók kérik az előadóművészet állami támogatásának minél hamarabbi, a válságok előtti időszak mértékére való visszaállítását.
2023.04.12
Grandiózus show-val, varázslatos előadásokkal, ötvennyolc ország közreműködésével indult útjára a 10. Színházi Olimpia, amelyhez a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház két előadás befogadásával csatlakozott: áprilisban a Koponyánk, körülbelül című drámai látlelet a Jászai Mari-díjas Kálló Béla rendezésében látható Kecskeméten, míg májusban az Újvidéki Színház az Anna Kareninával invitálja a nézőket egy érzelmi utazásra.
2023.03.24
A kedvezményes előbérletezés 2023. április 25-én indul, a régi bérlők helyeit június 11-ig tartja fenn a színház.
2023.02.06
Az előadás február 3-tól a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán tekinthető meg.
2022.12.30
A Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet Wéber Ede utcai II. számú egységének fogvatartottjai meglepetéssel készültek a teátrum közönségének.
2022.10.22
Jean de Létraz francia drámaíró egyik leghíresebb vígjátéka a XX. századi bohózatok nagyszerűségei közül való.
2022.09.06
Négy új bemutató, köztük egy felnőtteknek szóló darab, foglalkozásokkal egybekötött kórházi előadások és a legkisebbeket megszólító produkciók is szerepelnek a kecskeméti Ciróka Bábszínház 2022/2023-as évadában.
2022.05.21
A rendezvény magában foglalja a Vidéki Színházak Fesztiválját és a Határon Túli Magyar Színházak Szemléjét, amelyeket 2019 után tudnak újra megrendezni.
2022.04.08
A plakátot április 7-én, csütörtökön helyezik ki a Kecskeméti Nemzeti Színház előcsarnokába.
2022.03.11
A darabot március 11-én mutatják be.
2022.02.25
Február 25-étől a Terror című előadás visszatér a Kecskeméti Törvényszékre.
2022.02.03
Az akció egy szerelemlakat fejében vehető igénybe férfi-női kapcsolatokat boncolgató produkciókra.
2021.12.31
A darabot Eszenyi Enikő rendezésében 2021. december 30-án mutatták be.
2021.11.14
A bajai társulat a Rém hangosan és irtó közel című kamaradrámáját adta elő a baranyai város fesztiválján, a művet színpadra állító Dely Géza pedig a legjobb rendezőnek járó díjat érdemelte ki, míg alakításáért Szemesi Csengét a legjobb női főszereplő díjban részesítették.
2021.11.06
2021. november 4-én mutatták be A jegesmedve szerelMese című előadást, melynek célja a környezettudatosságra való nevelés.
2023.06.11
Azok után, hogy az Energiaügyi Minisztérium második helyezéssel jutalmazta a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház Re-Színház elnevezésű akcióját, amelyet az Európai Hulladékcsökkentési Hét keretein belül szerveztek 2022 novemberében, a nemzetközi zsűri is méltatta a projektet, méghozzá egy első helyezéssel.
2023.03.27
Ma van a színházi világnap, amelyre számos teátrum készül programokkal; a színházi ünnep alkalmából az előadások előtt felolvassák a világnap nemzetközi üzenetét, amelyet az idén Samiha Ayoub egyiptomi színésznő írt.
2023.02.19
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház bérleteihez március 31-ig lehet kisszínházi előadást választani.
2023.01.06
Online, illetve a Malom Központ földszintjén található jegyirodában van lehetőség a jegyvásárlásra.
2022.11.03
A darabot Vidnyánszky Attila rendezi.
2022.10.14
Újabb nagyszínházi bemutatót tartott a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház: ezúttal egy olyan gyermekelőadást vittek színre, amelyet ebben a feldolgozásban még soha nem láthatott a közönség.
2022.06.04
Keresztény művészeti kiállítás, táncszínház és táncház, versmondó találkozó, hangszerbemutató, illetve koncert is szerepel a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház pünkösdi családi napi programjai között, de megelevenedik Krisztus szenvedéstörténete is június 3-án és 4-én Kecskeméten.
2022.04.19
A darabokban világhírű ütőhangszeres művész és neves operaénekesek is vendégeskednek.
2022.03.14
A véradók díjmentesen vehetnek részt a 17 órakor kezdődő János vitéz előadáson és vendégül látják őket egy pohár Koch borra.
2022.03.06
A Kossuth-díjas balettművészről elnevezett elismerés célja a tehetséges fiatal előadó-, illetve alkotóművészek, valamint a tánctudományokkal foglalkozók pályakezdésének segítése.
2022.02.22
Vállalkozó kedvű felnőtt nézőket egy jó hangulatú, improvizációs gyakorlatokra épülő, interaktív program várja.
2022.01.16
A Kecskeméti Nemzeti Színház az eddigi évekhez hasonlóan, 2022-ben is szeretné színházi élménnyel megajándékozni a nehéz körülmények között élő gyermekeket és felnőtteket, a Színházi angyal vagyok program keretein belül.
2021.12.19
Az idei kitüntetettek mellett megünnepelték a 2020-as év díjazottjait is.
2021.11.09
A darab rendezője Cseke Péter, a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház igazgatója.
2021.10.27
Több tucat néző vehetett részt egy nem mindennapi élményben a Kecskeméti Nemzeti Színházban.