Ma van a magyar költészet napja, amelyet országszerte irodalmi eseményekkel, közösségi programokkal és különleges előadásokkal ünnepelnek. Idén több helyen is lesz versvillamos, versvonat is indul és számos helyen várják versmondással a közönséget.
1964-től minden évben április 11-én, József Attila születésnapján tartják Magyarországon a költészet napját, amelyre évről évre irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal, koszorúzásokkal, közös versmondásokkal, filmvetítésekkel, kiállításokkal, színházi előadással készülnek Magyarországon és a határon túlon egyaránt.
Budapesten a BKK kortárs versekkel és VersVillamossal, az Örkény Színház közös énekléssel és az Anyám tyúkja című előadás különkiadásával, a József Attila Színház drámapályázatának eredményhirdetésével és irodalmi szalonnal, az Óbudai Társaskör kortárs költők estjével várja a közönséget a magyar költészet napján.
A MÁV-csoport hangosbemondóiból is versek szólnak majd, a Nyugati pályaudvarról pedig Versvonat indul, amelyen az utasok nemcsak olvashatnak, de - a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház művészeinek tolmácsolásában - élőben is hallgathatnak majd verseket.
Az idén húszéves Versünnep Fesztivál konferenciával és nagyszabású gálával ünnepli a költészet napját a Nemzeti Színházban, és idén is megrendezik a Versmaratont, amelyen a Magyar Napló Kiadó gondozásában megjelent, Az év versei antológiából 61 költő olvassa fel verseit 12 órán át Budapesten, a Magyar Katolikus Rádió székhelyén. A Vígszínház társulata is ünnepi műsorral tiszteleg József Attila születésnapja előtt. A Mátyás-templomnál pedig költészet napi flashmobot is láthatnak délben az arra járók.
A programok között Miskolcon versvillamossal, szavalóversennyel és irodalmi teadélutánnal; Szolnokon a Hild téren szabadtéri versmondással; Békéscsabán a Jókai Színházban huszonnégy órás versfolyammal, a Lencsési Könyvtárban pedig kortárs költőket bemutató zenés, verses délutánnal; Debrecenben költészeti fesztivállal; Makón közös versmondással és szoboravatással; Jászberényben kiállítással köszöntik József Attila születésének 120. évfordulóját.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.