Döntően 10-14 Celsius-fokkal volt enyhébb az idő hétfő délután, mint vasárnap - közölte a HungaroMet Zrt. a Facebook-oldalán kedden.
Azt írták, hétfőn nagy területen erős, a Dunántúl jó részén viharos déli, délnyugati szél fújt, így jelentősen enyhült az idő, az ország legnagyobb részén bőven a sokévi átlag fölött voltak a maximumok.
Hozzátették: döntően 10-14 fokkal mértek magasabb hőmérsékletet hétfő délután, mint vasárnap.
A bejegyzéshez készített infografika szerint ettől az Északi-középhegységben és az északkeleti országrészben maradt el a 24 órás hőmérséklet-változás, ezeken a területeken csak 3-5 fokkal volt több hétfő délután, mint egy nappal korábban.
A legmagasabb hőmérsékletet hétfő délután a Somogy vármegyei Babócsán mérték, 14,9 fokot, míg a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Hídvégardón 0,7 fok volt a maximum.
A korábban az Ybl Miklós Általános Iskolának otthont adó komplexumba már a Kodolányi János Gimnázium diákjai fognak járni.
Mintegy 37 kilométernyi, 110 km/h-ás haladási sebességű pálya építését készítik elő.