Befejeződtek az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák: június 5. és 12. között 108 tárgyból, 242 helyszínen, 3912 tantárgyi bizottság előtt mintegy 45 ezren vizsgáztak - közölte az Oktatási Hivatal (OH) csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint az érettségi június 17. és július 3. között 1161 helyszínen, 3150 vizsgabizottság előtt, csaknem 290 ezer középszintű szóbeli vizsgával folytatódik az érettségit szervező középiskolákban és a kormányhivatalokban.
A vizsgabizottságok a középszintű szóbelik után hirdetik ki az érettségi eredményeket.
A döntés elleni jogorvoslati lehetőségekről részletes tájékoztatás olvasható az Oktatási Hivatal honlapján - tudatta a hivatal.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.