Augusztus végéig várja a jelentkezőket a Magyar Honvédség az Önkéntes Katonai Szolgálatra (ÖKSZ) - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-vel.
Azt írták: a programra azoknak a fiataloknak a jelentkezését várják, akiknek ebben az évben nem sikerült bekerülniük a felsőoktatásba, vagy kénytelenek elhalasztani tanulmányaikat.
Hozzátették: azok, akik fél évet töltenek el valamelyik területvédelmi alakulatnál lövész felkészítésen, 16 pluszpontot szerezhetnek a következő évi egyetemi felvételihez. A résztvevők a második hónap végén dönthetnek úgy is, hogy átmennek speciális szakkiképzésre, ennek teljesítése esetén, hat hónap után 32 pont jár. Aki további félévig folytatja a szakkiképzést, az garantáltan 64 pluszpontot kap, így akár 500-nál is több ponttal jelentkezhet a következő felsőoktatási felvételi eljárásban - írták.
A HM tájékoztatása szerint
a program felvételi követelménye egy egyszerűsített egészségügyi és pszichológiai vizsgálat. Annak azonban, aki a második hónap után szakkiképzést választ - például harckocsizó- vagy búvárképzést -, a magasabb szintű egészségi, pszichológiai és fizikai alkalmassági vizsgálaton is meg kell felelnie.
A program résztvevői a katonai testnevelésen túl többek között alaki és harcászati kiképzésen, lövészeten vesznek részt. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatják, hogy ezek a foglalkozások olyan tartást, mentalitást adnak a jelentkezőknek, amelyet a későbbiekben a tanulmányaik során is tudnak hasznosítani - írták. A HM közölte azt is, az eddigi résztvevők mintegy 30-40 százaléka választotta a későbbiekben valamelyik katonai szolgálati formát.
Az Önkéntes Katonai Szolgálatban résztvevőknek a felvételi pontokon túl jár még illetmény, napi egyszeri meleg étkezés, utazási költségtérítés.
A szeptember 11-én induló ÖKSZ negyedik programjára augusztus 31-ig lehet jelentkezni az ország bármelyik toborzóirodájában vagy az irányasereg.hu-n keresztül.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.