A több mint kétórás show-ban szerepel a tavalyi Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon arany díjjal jutalmazott magyar lovasakrobata szám.
Március 15-én a Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 29. országos turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a kilencállomásos országjáráson a Szenzáció című műsort láthatja a közönség - tájékoztatott a Magyar Nemzeti Cirkusz.
A több mint kétórás show-ban szerepel a tavalyi Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztiválon arany díjjal jutalmazott magyar lovasakrobata szám, valamint tradicionális lengőtrapéz-bemutató, a Brazíliából érkező, nyitott halálgömbben motorozó artisták pedig ezúttal női pilótával lépnek fel - olvasható a cirkusz közleményében.
A társulat honlapja szerint március 23. és április 2. között Miskolcra, majd április 6. és 16. között Nyíregyházára látogatnak. A június 4-ig tartó országjárás további állomásai Debrecen, Békéscsaba, Orosháza, Szentes, Szolnok, Kecskemét és Kiskunfélegyháza lesznek.
A cirkusz tájékoztatása szerint a műsor kosztümös főpróbájának bevételét a Richter család az Együtt a Daganatos Gyermekekért Alapítványnak ajánlja fel.
A közleményben kitérnek arra is, hogy március utolsó napján újranyit a 32 hektáros területen működő, nagykőrösi Richter Safari Park, ahol több mint 300 állat és megannyi újdonság, köztük a nagymacskáknak épített új kifutó várja a közönséget, a bátrabbak járművekkel be is hajthatnak a fehér tigrisek és oroszlánok közé.
A 4 kilométer hosszú autós szafarin az elefántok és Namibi, a zsiráf mindennapjait ismerhetik meg a látogatók. De etetni lehet zebrákat, tevéket, lámákat, struccokat, emukat, szürkemarhákat és vízibivalyokat is.
A legkisebbeket állatsimogató, dinópark, játszótér és vidámpark is várja, a cirkuszi sátorban pedig különféle műsorszámok szórakoztatják majd a közönséget - áll a közleményben.
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.