Kiadós esőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat: helyenként akár 30 milliméter csapadék is hullhat kedd délig.
A meteorológiai szolgálat a figyelmeztetésében azt írta: hétfőn egy mediterrán ciklon csapadékrendszere húzódik nyugat, délnyugat felől az ország fölé, amelynek hatására kedd délig a Dunántúlon és a középső országrészben a 20 millimétert, illetve helyenként - elsősorban a Dunántúl keleti felén - a 30 millimétert is elérheti a lehullott csapadék.
Mivel 24 óra alatt több mint 30 milliméter csapadék hullhat, ezért "narancs" fokozatú figyelmeztetést adtak ki Baranya, Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Tolna, Veszprém vármegye területére.
A várhatóan több mint 20 milliméter eső miatt pedig elsőfokú, "sárga" figyelmeztetés van érvényben Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Vas, Zala vármegye területén.
Hozzátették: kedden a reggeli óráktól fokozatosan megerősödik, majd viharossá fokozódik az északnyugati szél, amelyet a Dunántúlon 70 kilométer/órát meghaladó széllökés kísérhet.
Gyorsan halad a 67-es út négysávossá fejlesztése, az újabb, mintegy 10 kilométer hosszú, jelenleg kétsávos szakasz bővítése az utolsó fázisába ért. A látrányi elkerülő befejezését követően a Balatonig gyorsfogalmi úton haladhatunk majd.
Többek közt a kéktúrázók rendkívül veszélyes baleseti gócpontját is megszüntette, és a település közlekedési infrastruktúráját is fejlesztette a KM Építő Kft. által kivitelezett beruházás.