A Volánbusz minden évben kiemelt figyelmet fordít a téli felkészülésre, a járműállományt és a közszolgáltatást nyújtó munkavállalókat is felkészítik a megváltozott út- és látási viszonyokra - közölte a Volánbusz Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
A közleményükből kiderül, hogy a társaság autóbusz-vezetői minden évben oktatáson vesznek részt a téli közlekedés veszélyeinek és a téli üzemeltetés előírásainak témájában. Évente mintegy ezer autóbusz-vezető speciális vezetéstechnikai tréningen vehet részt a Hungaroring tanpályáján is - írták.
Jelezték, hogy a vállalat az autóbusz-állomások és a műszaki telepek hóeltakarítási és síkosságmentesítési munkálatait is előkészítette, illetve feltöltötték a csúszásmentesítő anyagok készleteit is.
A közlekedési cég ősszel előre meghatározott ütemterv szerint ellenőrzi autóbuszait - emlékeztettek. Hozzátették: kiemelten figyelnek a gumiabroncsok állapotára, a nemzetközi járatokhoz használt járműveiket sáros és havas utakon is megfelelő menetbiztonságot nyújtó abroncsokkal szerelik fel; a belföldi járatok jellemzően négyévszakos gumiabroncsokkal közlekednek. Öt milliméternél kisebb profilmélységű abroncsokkal nem indítanak járatokat, a kopott gumikat minden esetben cserélik.
Arról is beszámoltak, hogy az autóbuszok kizárólag működőképes fűtőberendezéssel közlekedhetnek, továbbá a műszaki telephelyeken fagyszolgálat működik, hogy a járatok időben, biztonságosan indulhassanak.
A cég szerint a biztonságos közlekedést nagymértékben segíti a flotta modernizációja is: a négy évvel ezelőtt indított járműfiatalítási program keretében eddig mintegy 1820 autóbuszt állítottak forgalomba, és a jövő év első részében további több mint 300 új jármű érkezik a flottába. A járművek alapfelszereltsége a blokkolás-, és kipörgésgátló, valamint a legújabb autóbuszok esetén a menetstabilizáló, sávtartó berendezés, vészfékasszisztens és az aktív fékezésre is képes adaptív tempomat - fűzték hozzá a közleményben.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.