Mesterséges intelligenciával támogatott, érintőképernyős önkiszolgáló pontokon is lehet már ügyeket intézni a kormányablakokban országszerte majdnem kétszáz helyszínen - közölte a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a Mesterséges Intelligencia Asszisztens pontokon könnyen, gyorsan, ügyintézői beavatkozás és sorban állás nélkül lehet elektronikusan bizonyos ügyeket intézni, például vezetői engedélyt vagy személyi igazolványt pótoltatni, gépjárművel kapcsolatos ügyekben eljárni, anyakönyvi kivonatot és erkölcsi bizonyítványt igényelni, de az ügykörök folyamatosan bővülnek.
Az önkiszolgáló terminálokon kamera, mikrofon, ujjlenyomat- és okmányolvasó, hangszóró, nyomtató, bankkártya-terminál, valamint aláíró pad található.
A rendszer lépésről lépésre vezeti végig a felhasználót az ügyintézés menetén, és az azonosítás is a mesterséges intelligencia segítségével történik, amely az egyik legbiztonságosabb azonosítási forma.
A projekt 2,6 milliárd forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg - olvasható a közleményben.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.