2024.12.04, Szerda
Májusban vizsgázhatnak a felső tagozatosok közlekedési ismereteikből
Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Májusban vizsgázhatnak a felső tagozatosok közlekedési ismereteikből

MTI

2022.04.26. 17:40

​A Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny májusi magyarországi startjához igazodva, májusban vizsgázhatnak közlekedési ismereteikből az általános iskolások felső tagozatosai - jelentette be az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

Révész Máriusz hozzátette: május 2. és 27. között tölthetik ki a diákok a vizsgalapot a KRÉTA rendszeren keresztül, a teljesítéshez segítséget nyújtó Közlekedő kisokos munkafüzetet a korábbi évekhez hasonlóan már eljuttatták az általános iskola 4-8. osztályosainak.

Rámutatott, tavaly 97 ezer diák vizsgázott, és célnak nevezte, hogy a jelenleg önkéntes vizsga a jövőben a tananyaggal együtt legyen kötelező része a közoktatásnak. A kormánybiztos ugyancsak célnak nevezte a közlekedési balesetek számának csökkentését, hosszú távon pedig a balesetek megszűnését.

Felidézte, hogy míg a '90-es években évente mintegy 2500-an vesztették életüket közlekedési balesetekben, addig ez a szám 2010-re 600-650 körülire csökkent és 2019-ig stagnálást mutatott. Ez egymillió lakosra vetítve 60-65 halálesetet jelent - mondta, majd kiemelte: az uniós átlagban ez a szám 49, a legjobban teljesítő országok esetén pedig 30 alatt volt.

Hozzátette: ha sikerülne elérni az uniós szintet, akkor 100-150 emberéletet lehetne megmenteni évente, ha pedig a legjobban teljesítő országokét is, akkor 300-350 életet. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy az áldozatok sok esetben fiatalok.  

Révész Máriusz úgy folytatta: a koronavírus-járvány nyomán jelentősen javult a statisztika, a közlekedési balesetben elhunytak száma 450  körülire esett vissza, tavaly pedig 537-re nőtt. Akkor fogunk tudni igazán érdemben javítani ezeken a baleseti statisztikákon, hogy ha problémának látjuk társadalmi szinten, hogy ilyen sokan meghalnak közlekedési balesetben - fogalmazott.

A kormánybiztos rámutatott: több ország is célul tűzte ki, hogy senki se haljon meg náluk közlekedési balesetben. Hozzátette: bár elsőre komolytalannak tűnhet az elképzelés, 2019-es statisztikai adatok igazolják, hogy ez nem elérhetetlen. Oslóban abban az évben 1, Helsinkiben 3, Bécsben 18, míg Budapesten 51 ember vesztette életét közlekedési balesetben - sorolta.

Arról is beszélt, hogy civil szervezetekkel együttműködve, külföldi példákat is figyelembe véve készítették el a Közlekedő kisokos munkafüzet című kiadványt, amelyet a korábbi évekhez hasonlóan eljuttattak az általános iskolákba, és idén már meg kellett kapniuk a felső tagozatosoknak.

Közölte: már korábban is szerették volna, ha gyerekek vizsgát is tesznek a megszerzett tudásukról, ám a koronavírus miatt ezt csak tavaly kezdhették el.

A tudáspróbával összefüggésben azt hangsúlyozta: nem az a cél, hogy a gyerekek megbukjanak, hanem hogy megtanulják a legszükségesebb közlekedési alapismereteket. Ennek érdekében több vizsgázási lehetőségük is van a gyerekeknek, de egy héten csak egy alkalommal. Ha nem sikerül valakinek teljesítenie, akkor a következő héten újra próbálhatja - mondta.

Révész Máriusz célnak nevezte, hogy ez a képzés kötelező része legyen az oktatásnak, a vizsgát pedig minden gyereknek teljesítenie kelljen, ahogy más országokban is, például Szlovéniában, Csehországban, Ausztriában, Németországban.  

Péterffy Balázs, a Klebelsberg Központ szakmai elnökhelyettese azt hangsúlyozta, hogy a KRÉTA rendszeren keresztül a diákoknak lehetőségük van felkészülni és gyakorolni is a tudáspróbára. Az elérhető e-learning kurzus négy részből áll: gyalogos elméleti és gyakorlati, továbbá kerékpáros elméleti és gyakorlati feladatokból.

Arról is szólt, hogy egyre nagyobb számban közlekednek egyedül a gyerekek az iskolába, ez a program azért segítség, mert tudatosságra neveli őket, amit a későbbiekben, például a jogosítvány megszerzésénél is hasznosítani tudnak. Pedagógiai szempontból pedig azt emelte ki, hogy

nem hagyományos, papíralapú tesztről van szó; a tudáspróba érdekes feladatokat tartalmaz és fejleszti a gyerekek kritikai gondolkodását, logikai készségét és helyzetfelismerő képességét, és ezt a hétköznapokban más területeken is hasznosítani tudják.

Óberling József, az Országos Rendőrfőkapitányság Országos Balesetmegelőzési Bizottságának (ORFK OBB) ügyvezető elnöke az iskolarendőr programról szólt, amelyben 2900 intézményben 2000 rendőr segíti felkészíteni a gyerekeket az élet nehézségeire, a pedagógusokkal együttműködve. Megemlítette a SuliMoped programot is, amelyben évente 1000 nagyon jól tanuló, illetve nehéz körülmények közt élő diáknak biztosítják, hogy díjmentesen segédmotoros kerékpár vezetésére jogosító engedélyt szerezhessen.

Abelovszky Tamás, a BringaAkadémia program vezetője arról beszélt: civil szervezetként évek óta készítenek, fejlesztenek a közlekedésre nevelési programokhoz kapcsolódóan oktatási anyagokat. Idén százezer példányban készült a Közlekedési kisokos munkafüzet és nagy számban szállítottak az iskolákba az ahhoz kapcsolódó tanári kézikönyvből is.

Beszélt arról is, hogy az Erasmus+ program keretén belül nemzetközi partnerekkel egy interaktív honlapot is kifejlesztettek, a www.bringasuli.hu oldalon elérhető tartalmak pedig kiegészítik a KRÉTA rendszerben megszerezhető tudást.

Polgár Anikó, a Csík Ferenc Általános Iskola és Gimnázium igazgatója azt mondta: nagy szükség van arra, hogy az iskolában tanultakat a gyerekek az életben fel tudják használni, ennek legalapvetőbb eleme, hogy vigyázzanak a biztonságukra és balesetmentesen közlekedjenek.

Országos Hírekközlekedésvizsga