Idén is megrendezik az országos tizenegyesrúgó bajnokságot, ezúttal azonban már az országhatáron túlról is várják a résztvevőket.
A szervezők tájékoztatása szerint a mostani kiírásban már Dunaszerdahely, Székelyvarság, Székelyudvarhely és Sepsiszentgyörgy is várja a "pontosan" célzókat.
Az esemény fővédnöke, Király Gábor 108-szoros válogatott kapus.
A területi fordulók májusban kezdődnek és egészen augusztusig tartanak. A megyei döntőket és a finálét az ősz első felében rendezik. A legjobbak ismét a Bozsik Arénában küzdhetnek meg a legalább 1 millió forintos fődíjért.
A tavalyi kiíráshoz képest fontos változás, hogy minden nevezőnek a lakhelyéhez képest 50 kilométeren belül lesz lehetősége a selejtezőn részt venni. Továbbá minden jelentkező legalább két büntetőt rúghat, azaz az első fordulóban hibázóknak lehetőségük van pótselejtezőn továbbjutni.
Az országos tizenegyesrúgó bajnokságot tavaly első alkalommal közel 40 helyszínen rendezték meg, 2000 induló közül végül Heredea Máté diadalmaskodott, a döntőt a Budapest Honvéd-Kisvárda élvonalbeli mérkőzés szünetében rendezték, ahol 5-5 büntető erejéig Király Gábor tanítványaival néztek farkasszemet az érintettek.
A sorozatra az esemény honlapján lehet regisztrálni.
A XIII. kerületi Marina City-ben 14 hektáron fognak összesen építkezni és 2500 lakást terveznek: az első két ütemben ezekből 363 készül el.
A felújított szakaszon megszűnik a sebességkorlátozás.