A tejtermékeken kívül jövő év elejétől az összes, a cég által értékesített - mintegy 90 millió darab - tojást, köztük a biotojást is magyar forrásból szerzik be.
Az Aldi Magyarország tovább bővíti magyar beszerzésű termékei körét: az áruházlánc az alapvető tejtermékeket magyar beszállítóktól vásárolja, jövő év elejétől pedig az üzleteiben kapható valamennyi tojás is csak magyar forrásból érkezik - jelentették be kedden sajtótájékoztatón Budapesten.
A belföldi eredetű kínálat bővítését és a magyar agrárium és a hazai élelmiszer-feldolgozók európai exportlehetőségeinek bővítését célzó bejelentést az eseményen Nagy István agrárminiszter üdvözölte és előremutatónak nevezte. Hozzátette: azt reméli, hogy más élelmiszer-láncok is követik az Aldi példáját. Hangsúlyozta: a magyar agrárpolitikában is központi helyet foglal el a tej és a tojás előállításához kapcsolódó tevékenységek támogatása.
A tárcavezető örvendetesnek nevezte, hogy az elmúlt években Magyarországon nőtt a tej és a tejtermékek fogyasztása, "a tejhozam vonatkozásában pedig egyenesen az elsők között vagyunk az unióban". A kormányzat "minden lehetséges eszközzel" támogatja a termelőket, hogy ez így is maradjon - mondta.
Nagy István erre példaként említette, hogy áprilistól novemberig 1031 milliárd forint értékben írtak ki új pályázati felhívásokat a Vidékfejlesztési Program keretében, illetve újranyitották a 360 milliárd forint keretösszegű, az állattartó telepek nagyobb léptékű fejlesztésére irányuló felhívást, és meghirdettek egy 30 milliárd keretösszegű felhívást a kisebb fejlesztésekre is.
A pályázatok segítségével a marhatartó ágazatban csaknem 40 ezer férőhely létesítése és korszerűsítése valósulhat meg
- ismertette.
A miniszter szólt arról is, hogy az agrárfejlesztési támogatásokkal segítik a tojástermelést is, aminek köszönhetően Magyarország e tekintetben önellátóvá válhat. Pozitív tendenciaként hivatkozott arra, hogy a belföldi termelés több mint egymilliárd darabra nőtt, a fejenkénti fogyasztás pedig évi 215-ről 243 darabra.
Pusztai Ádám, az Aldi Magyarország beszerzési igazgatója bejelentette, hogy tovább bővítik a magyar alapanyagokból hazai feldolgozóüzemek által készített termékeik körét.
Hozzátette: 65 alapvető tejtermékük magyar gazdáktól érkező tejből, Magyarországon készül, és hamarosan újabb magyar forrásból érkező tejtermékeket vezetnek be. A jövő év elejétől pedig az összes, a cég által értékesített - mintegy 90 millió darab - tojást, köztük a biotojást is magyar forrásból szerzik be
- közölte az igazgató.
Elmondta, hogy a cég által értékesített évi több mint 40 millió liter tej, 1000 tonna rögös túró, 2800 tonna trappista sajt, mintegy 10 millió darab tejföl, 7 millió darab kefir és 3,5 millió darab natúr joghurt mind magyar forrásból érkezik, ami a hazai agráriumban több ezer embernek biztosít stabil hazai felvevőpiacot és megélhetést.
Pusztai Ádám bejelentette azt is, hogy cégük tovább kívánja erősíteni a magyar agrárium és a hazai élelmiszer-feldolgozók exportlehetőségeit. Céljuk, hogy az Aldi Magyarországon, illetve az Aldi Észak és Aldi Dél vállalatcsoport 8500 európai üzletén keresztül minél több magyar cég jusson el a 430 milliós lakosságú európai piacra.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke szerint az Aldi döntését fontos, jó irányba tett első lépésként kell értékelni, amit ha még több ilyen követ, akkor "pozitív spirálba kerül a magyar mezőgazdaság".
Harcz Zoltán, a Tej Terméktanács elnöke az Aldi döntését méltatva felidézte: a terméktanács és az élelmiszerlánc öt éve fogalmazta meg azt a célt, hogy a hazai tejtermelők és a feldolgozók hazai tej és tejtermékekkel tudják kiszolgálni a magyarországi kiskereskedelmi láncokat. Az ágazat eredményeit ismertetve beszámolt arról, hogy a fejenkénti tejfogyasztás "húsz év után újra átlépte a bűvös 200 kilogrammos határt", és 16 év után ismét 2 milliárd kilogramm felett van a megtermelt nyerstej mennyisége.
Szép Imre, a Magyar Tojásszövetség elnöke szintén gratulált az élelmiszerlánc döntéséhez, egyúttal az együttműködés és a párbeszéd folytatását javasolta, hogy a termelők az átlagos önköltséget és minimális hasznot megkapják termékeikért.
Benedek Eszter, a Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője egyebek mellett azt közölte, hogy az Aldi 272 saját márkás terméken található meg a magyar termék védjegy, valamint hogy a védjegyhasználók köre dinamikusan növekszik. Kitért arra is, hogy a pandémia alatt több magyar terméket vásároltak a vevők.
Teltházas szakmai rendezvényen mutatta be a bim.GROUP és a KÉSZ Metaltech pár fontos projektjét az elmúlt évekből. A nap folyamán nemzetközi és hazai vendégelőadók többféle megvilágításban beszéltek a fém használatáról az építészetben.
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.