Október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel.
Meghosszabbítja a kormány a tavaly májusban bevezetett Diákhitel Plusz igénybevételének lehetőségét 2022. június 30-ig - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése után tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Novák Katalin azt mondta:
a döntés értelmében október elsejétől ismét elérhető lesz a felsőoktatásban tanuló hallgatóknak az 500 ezer forintos, szabad felhasználású, kamatmentes hitel.
A Diákhitel Pluszt a bevezetése óta 40 ezren igényelték - tette hozzá.
Hangsúlyozta: a diákhitel minden eleménél fennáll az a lehetőség, hogy a hitelt felvevő nők gyermekvállalás esetén törlesztési könnyítést kapnak, a második és harmadik gyermek után pedig elengedik a tartozás felét, illetve egészét.
A miniszter tudatta azt is, hogy azok a hallgatók, akik 2021. január elseje előtt is az Egyesült Királyságban tanultak, és tanulmányaikhoz diákhitelt vettek fel, a Brexit ellenére a jövőben is igényelhetik a diákhitelt.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.