Az idén 20 éves Diákhitel Központ Zrt. már 500 ezer fiatalnak nyújtott 500 milliárd forint értékben valamilyen diákhitelt.
Elkezdődtek az egyetemi beiratkozások és igényelhetők a diákhitelek - mondta a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
Magyar Péter közlése szerint egyre többen igénylik a szabadfelhasználású Diákhitel 1-et és a kötött felhasználású Diákhitel 2-t, mivel egyre több fiatal ismeri fel, hogy ezek inkább támogatások, mintsem hitelek.
A vezérigazgató emlékeztetett:
május 31-étől bevezették a szak- és felnőttképzési hiteleket is, ezzel a 18 és 55 év közöttiek mindenfajta továbbtanulását támogatva.
A kormány célja, hogy a szak- és felnőttképzésben tanulók nagyon hasonló feltételekkel juthassanak hitelhez, mint a felsőoktatásban tanulók. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 150 ezer forintig terjedhet, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni - ismertette.
Hangsúlyozta:
az idén 20 éves Diákhitel Központ Zrt. már 500 ezer fiatalnak nyújtott 500 milliárd forint értékben valamilyen diákhitelt.
Minden második diákhiteles hallgató mondta azt, hogy a hitel nélkül nem tudta volna megszerezni a diplomát, vagyis 250 ezer olyan diplomás van Magyarországon, aki részben a diákhitelprogramnak köszönheti a diplomáját - fűzte hozzá.
A diákhitelezési rendszer egyedülálló modell Európában, alig terheli meg az állami költségvetést, mégis nagyon sok fiatalnak segít - közölte Magyar Péter.
A székesfehérvári létesítmény földrengésbiztos és alkalmas a mart aszfalt újrahasznosítására is.
A város kórháza nővárszállóval gazdagodott.