A pályaművek több mint 50 százaléka határon túli, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági gyermekektől érkezett, de Buenos Airesből és Isztambulból is kaptak alkotásokat.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) és a Rákóczi Szövetség által meghirdetett Várak és erőtemplomok, történelmünk dicső hírmondói című kárpát-medencei gyermekrajzpályázat díjait adták át csütörtökön Budapesten, a nándorfehérvári diadal évfordulója alkalmából.
Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hadtörténeti Múzeumban rendezett díjátadó ünnepségen a nándorfehérvári hősökhöz hasonlította azt a több mint 1300 gyermeket, akik beküldték alkotásaikat a pályázatra, ők ugyanis a nándorfehérvári hősökhöz hasonlóan bebizonyították, hogy szeretik és tisztelik hazájukat és tudják mi az a honvédelem. Azok a várak, amiket megörökítettek fontos szerepet játszottak a haza védelmében - tette hozzá.
Az ország kulcsának védelme Hunyadi János és Szilágyi Mihály személyes áldozatán és Kapisztrán Jánosnak, valamint az általa egybehívott népfelkelőknek az önfeláldozásán múlott - idézte fel Németh Szilárd.
Petneházy Attila, az Emmi magyar-magyar kapcsolatokért felelős miniszteri biztosa hangsúlyozta:
a Jankovics Marcell rajzfilmrendező, grafikus által kezdeményezett pályázat célja az volt, hogy épített örökségünk védelmére ösztönözze az ifjúságot.
Hozzátette:
külön öröm, hogy a pályaművek több mint 50 százaléka határon túli, erdélyi, felvidéki, kárpátaljai és vajdasági gyermekektől érkezett, de Buenos Airesből és Isztambulból is kaptak alkotásokat.
Kun Ferenc, a Rákóczi Szövetség alelnöke a díjátadón bemutatta azt a szövetség által kiadott falinapárat, ami 12, a pályázatra beküldött gyermekrajzot tartalmaz.
A zsűri döntése alapján az 1-2. évfolyamosok között az első díjat Harasztosi Hanna berettyóújfalui diák nyerte, a 3-4. osztályosok között pedig a hajdúszoboszlói Nagy Mónika Cintia pályaműve bizonyulta legjobbnak. Az 5-6. osztályosok versenyében a tiszaföldvári Petróczki Marian és a debreceni Kovács Bálint egyaránt első díjban részesült, a legnagyobbak, a 7-8. évfolyamosok által beküldött rajzok közül a tasnádi Dohi Csenge alkotását találta a legjobbnak a zsűri.
A díjátadó végén a résztvevők megkoszorúzták Kapisztrán Jánosnak a budai várnegyedben álló szobrát.
Egészséges beltéri levegő ablaknyitás nélkül… Igényvezérelt gépi szellőztetéssel energiamegtakarítás mellett érhető el a tiszta, beltéri levegő.
Földfeltöltési munkálatok zajlanak az új forgalmi előtér kiépítéséhez.