Az önkormányzati tulajdonú földutak aszfaltozása és meglévő közutak felújítására egyaránt igényelhető pénz az 50 milliárdos keretből.
Május 28-án megjelent a Külterületi helyi közutak fejlesztése című felhívás, amelyben vidéki térségekben működő települési önkormányzatok és önkormányzati társulások nyújthatnak be támogatási kérelmet - közölte Nagy István agrárminiszter az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében.
Az Agrárminisztérium tájékoztatása szerint a felhívás keretösszege 50 milliárd forint. Az érintettek 95 százalékos támogatási intenzitás mellett, maximum 300 millió forintra pályázhatnak.
A miniszter a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy a konstrukció lehetőséget biztosít önkormányzati tulajdonú vagy önkormányzati vagyonkezelésben lévő külterületi, helyrajzi számmal ellátott, már meglévő földutak stabilizálására, szilárd burkolatának kialakítására, valamint a szilárd burkolattal rendelkező helyi közutak felújítására, korszerűsítésére.
Támogathatók továbbá közlekedésbiztonságot szolgáló fejlesztések, így forgalomtechnikai eszközök beszerzése és kerékpáros, illetve gyalogátkelőhelyek kialakítása is.
A támogatási kérelmek benyújtására az elektronikus kérelembenyújtási felületen lesz lehetőség. A jelenlegi tervek szerint az első benyújtási szakasz 2021. június 30-tól 2021. július 13-áig tart. A felhívás részletei a https://www.palyazat.gov.hu weboldalon ismerhetők meg.
A kivitelezés feszített tempóban, napi 24 órában valósult meg mindössze három hónap alatt.
Az építőipar dinamikus átalakulása és a technológia fejlődése jelentős változásokat hozott a tervezés, az előregyártás és a kivitelezés terén egyaránt. A KÉSZ Csoport a teljes építőipari értékláncot lefedő BIM módszertani alkalmazások cégcsoport szintű stratégiai összehangolásán dolgozik már második éve. Ennek lépéseiről, mérföldköveiről és jó gyakorlatairól beszélgettünk Szalados Lászlóval, a KÉSZ Holding Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettesével, a cégcsoport BIM integrációjának felelős vezetőjével.
A kivitelezés feszített tempóban, napi 24 órában valósult meg mindössze három hónap alatt.