Az Agrárminisztérium kiemelt figyelmet fordít a halhúsminőségi kérdésekre, a kitűnő haltermékek elismerésére, melynek része a földrajzi árujelzők létrehozása és a Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy kialakítása is. – hangsúlyozta Zambó Péter, az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a "HalPéntek" marketing program elindításáról szóló budapesti sajtótájékoztatón.
Az októberben debütált, „HalPéntek” elnevezésű, halfogyasztást ösztönző országos kampányt az Agárminisztérium támogatásával, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) indította el. A program célja, hogy a fogyasztók awww.halpentek.hu weboldalon keresztül térképek segítségével megtalálják a halárusító helyeket és a halas ételeket kínáló éttermeket, emellett itt válogathatnak a folyamatosan bővülő receptek között, melyeken keresztül bemutatható, hogy a hazai halfajok változatosan és könnyen elkészíthetőek.
Az agártárca államtitkára kiemelte: A kormány közel 2 évvel ezelőtt 5%-ra csökkentette a hal áfáját, ezzel is hozzájárulva, hogy minél több család asztalára felkerülhessen ez az egészséges étel. A magyar halak nemcsak nagyon finomak, de fogyasztásuk rendkívül egészséges. Ismertette, hogy az utóbbi években örvendetesen javult a haltermékek hozzáférhetősége a boltok polcain, és folyamatosan gyarapszik a halas éttermek, büfék, bisztrók száma is.
A MA-HAL szóvivője, Lévai Ferenc elmondta, hogy szeretnék, ha a péntek újra a halfogyasztás napja lenne Magyarországon, mivel mindenki számára ismeretes, hogy a hal fogyasztása pozitív élettani hatással bír. Könnyen emészthető, magas fehérjetartalmú, vitaminokban gazdag táplálék. A halhús tartalmaz foszfort, jódot, fluort, szelént, vasat, káliumot és kalciumot, A-, D-, B2-, B6- és B12-vitamint, továbbá a hal jelentős forrása az omega-3 zsírsavaknak, amelyekről bebizonyosodott, hogy csökkentik a szívroham kockázatát. A nemzetközi statisztikák is alátámasztják, hogy a nagy halfogyasztó országok lakói között jóval kevesebb a szív- és érrendszeri beteg. Magyarországon jelenleg csupán 6,7 kg/fő az éves halfogyasztás, ami messze elmarad az EU 20 kg-ot is meghaladó átlagától.
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy a „Kapj rá!” kommunikációs és promóciós kampány uniós célkitűzése a hazai halfogyasztás 20%-kal történő megemelése volt hét év alatt, azonban a kampány indulásakor, a 4 éve jegyzett 5,7 kg/fő éves átlag mára több mint 18%-kal 6,7 kg fölé emelkedett. A kampányhoz kapcsolódó, most elkészített, országosan reprezentatív online megkérdezésen és fókuszcsoportos interjúkon alapuló piackutatás legfrissebb adatai szerint pozitív tendenciát mutat azok aránya is, akik eddig soha nem fogyasztottak halat, hiszen a 2013. évi kutatás 8,2%-os mutatójához képest 2020-ra 5,8-ra csökkent. A „HalPéntek” és a Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző, tudatos táplálkozást célzó programok egymást erősítve tovább növelhetik a hazai halfogyasztást, felhívva a figyelmet a heti, rendszeres halfogyasztás egészségre gyakorolt pozitív hatásaira.
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.