2024.10.10, Csütörtök
Közel ezer kistelepülésen indul fejlesztés ebben a programban
illusztráció

Közel ezer kistelepülésen indul fejlesztés ebben a programban

mti

2019.11.07. 08:40

Az óvodák, illetve temetők fejlesztésére összesen 964 győztes pályázó kapott 4,69 milliárd forint támogatást.

Újabb 964 kistelepülési fejlesztés indul a Magyar falu program keretében - tájékoztatta a Miniszterelnökség az MTI-t.    

A program keretében újabb pályázatok eredményeit tette közzé a Miniszterelnökség. Az óvodák játszóudvar-, udvar- és eszközfejlesztésére, illetve temetők fejlesztésére összesen 964 győztes pályázó kistelepülés kapott 4,69 milliárd forint támogatást. A kormány az "Óvoda udvar" című alprogramban 649 pályázatot támogat, míg a "Temető fejlesztése" című alprogramban 315 nyertest hirdetett. A pályázók mindkét kiírásnál kimerítették a rendelkezésre álló pályázati keretet.   

A nyertes pályázók az Ügyfélkapun keresztül kapnak értesítést a döntésről, a támogatói okiratokat a döntést követő öt napon belül kibocsátják. A megítélt támogatás előlegét novemberben kiutalják.   

A Magyar falu program keretében az 5000-nél kevesebb lakosú települések 76 százaléka, 2175 település jutott több mint 45 milliárd forint fejlesztési forráshoz. Négy további pályázat elbírálása még folyamatban van, a települések idén az összes megítélt támogatási forrást megkapják.   

A nyertesek listája elérhető a kormany.hu honlapon, ezen a linken.

Országos HírekpályázatokMagyar falu program