2024.03.28, Csütörtök
Tizenkilenc megye 19 települése a januári Pajtaszínházi Szemlén
MTI Fotó: Jászai Csaba - Nemzeti Színház

Tizenkilenc megye 19 települése a januári Pajtaszínházi Szemlén

MTI

2019.10.31. 08:00

Tizenkilenc megye 19 települése képviselteti magát a januári Pajtaszínházi Szemlén, amelyen immár ötödik alkalommal mutatkozhatnak be a vidéki színházi körök, csoportok, amatőr társulatok - mondta el Szabó Ágnes, a Magyar Teátrumi Társaság alelnöke, a program szakmai koordinátora szerdán az M1 aktuális csatornán.

Hirdetés

A hétfőn tartott szakmai napon találkozhattak az egyes települések és színtársulataik képviselői a szervezőkkel és mentorokkal. A Pajtaszínházi Szemlét, amelyen az előkészített 19 előadás bemutatkozik, január végén egy hétvégén rendezik meg - tette hozzá Szabó Ágnes.

Kiemelte: az elmúlt öt évben a Pajtaszínházi Szemlének köszönhetően létrejött vagy megerősödött színházi körök 80 százaléka működik azóta is a Nemzeti Művelődési Intézet felmérése szerint. A produkciókból is sokat megtartottak, valamint újakat hoztak létre.

A szervezők 25-35 perces produkciókat várnak, ezeket többnyire a színházi körök tagjai választják ki, a szakértő mentorok általában nem szólnak bele a témaválasztásba.

A települések színjátszói változatos témákat találnak, Molnár Ferenctől külföldi szerzőkőn át egészen Szophoklész és Euripidész alkotásaiig terjed a skála - emelte ki Szabó Ágnes. Hozzátette: jellemző az is, hogy a társulatok maguk írják produkciójukat, gyakran a falu történetét tárják fel a darabban.

A résztvevő települések 3000 fő alattiak, az idei szemle legkisebb településén mindössze 73-an élnek.

Az amatőr társulatok 2020 januárjában a budapesti Nemzeti Színházban mutatkoznak majd be a Pajtaszínházi Szemlén.

Országos HírekNemzeti SzínházPajtaszínházi Szemle