2024.10.05, Szombat

A közel 62 kilométeres, Tiszakürt és Kondoros közötti pályát a Duna Aszfalt, a Hódút, az A-Híd, az EuroAszfalt, a Soltút és Swietelsky Magyarország építette meg évtizedes úttörténeti rekorddal.

Elkészült az M44-es autóút Tiszakürt és Kondoros közötti összesen mintegy 62 kilométeres szakasza, melynek részeként egy új Körös-hidat is kialakítottak. Az építkezéssel Békés megye mellett Jász-Nagykun-Szolnokot is elérte a négysávos gyorsforgalmi út.

 

 

A ma átadott, történelmi léptékű fejlesztést három részprojektben építették meg a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában:

  • a Tiszakürt és Kunszentmárton közötti 20,5 kilométeren a Duna Aszfalt Kft. és a Hódút Kft. dolgozott (illetve az A-Híd is részt vesz alvállalkozóként a feladat elvégézésében),
  • Kunszentmárton és Csabacsűd között (20,5 km) az EuroAszfalt Kft., Swietelsky Magyarország Kft., Soltút Kft., A-Híd Zrt. alkotta konzorcium építkezett,
  • valamint Csabacsűd és Kondoros között (20,4 km) szintén a Duna Aszfalt és a Hódút volt a kivitelező.

 

A képre kattintva galéria nyílik!.

A fejlesztésről legutóbb a Duna Aszfalt és a Hódút fővállalkozásával és A-Híd alvállalkozói munkálataival megépült kunszentmártoni Körös-híd ünnepélyes iparági felavatásakor számoltunk be (ebben a részprojektben továbbá a HBM Kft., az Egomax Kft. és az MCE Kft. is részt vett).

 

Biztonságosabb lesz a közlekedés az új út által érintett térségekben

 

Mosóczi László államtitkár (b2)

Az út átadóján dr. Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hangsúlyozta: az M44-es gyorsforgalmi út 62 kilométeres szakaszának elkészültével

20 perccel csökken a menetidő Budapest és Békéscsaba között.

Kifejtette: a beruházás következtáben a 44-es számú főutat forgalma alacsonyabb lesz, így csökken Jász-Nagykun-Szolnok és Békés megye zaj- és levegőszennyezettsége is. Emellett várhatóan a közlekedés is biztonságosabb lesz a térségben - derült ki szavaiból.

 

 

Már épül Békéáscsabáig az út

 

 

Nagy Róbert Attila, a NIF Zrt. vezérigazgatója az M44 folytatásával kapcsolatban azt mondta: a 18 kilométeres Kondoros-Békéscsaba szakaszon már folyik a kivitelezés, a várható befejezés 2021 tavasz. A Lakitelek és Tiszakürt közötti 9,9 kilométeres szakaszán várható befejezése pedig 2021 ősz. Kifejtette még: a Szentkirály-Lakitelek közötti rész  kivitelezőjének kiválasztására vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van, a Kecskemét és Szentkirály közötti 34,5 kilométeres szakasz kiviteli tervei és az építési engedélye is pedig már elkészültek.

 

Hegyeket mozgattak meg

 

 

Herczeg Tamás országgyűlési képviselő kiemelte: a kivitelezők szó szerint hegyeket mozgattak meg ennél a beruházásnál. Közel 4 millió m3 töltést emeltek és 22.000 m3 aszfaltot építettek be, ezek a számok is jól mutatják a beruházás nagyságát - mutatott rá.

Az új nyomvonalon, a 2×2 forgalmi sávos kiépítésű gyorsforgalmi út főpályáján az átereszeken felül 46 db műtárgyat, 4 különszintű csomópontot, Cserkeszőlőnél és Kondorosnál egyszerű, Szarvasnál pedig komplex pihenőt alakítottak ki. A Körös-híd mellett a szakaszon két kisebb másik híd is épült: egy a Dögös-Kákafoki csatorna felett, valamint egy háromnyílású híd a Mezőtúr-Orosháza vasútvonal felett.

 

 

Galéria

Swietelsky Magyarország Kft.Országos HírekDuna Aszfalt Kft.TiszakürtKondorosgyorsforgalmi utakHódút Kft.Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.EuroAszfalt Kft.A-Híd Zrt.Soltút Kft.Egomax Kft.HBM Kft.MCE Kft.