Az országos középiskolás diákvállalkozó vetélkedőre november 30-ig várják a 14-18-éves tanulók jelentkezését - közölte Bartal Tamás, a Miniszterelnökség kabinetügyek koordinációjáért felelős helyettes államtitkára és Szekfü Tibor, a vetélkedőt szervező Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat elnöke pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.
Bartal Tamás arról beszélt: a 9-12 évfolyamos diákok számára meghirdetett vetélkedő lehetőséget ad a fiataloknak arra, hogy megmutassák vállalkozói képességeiket; remélhetőleg közülük kerülnek majd ki a jövő sikeres vállalkozói.
A helyettes államtitkár, aki védnöke és zsűritagja is az eseménynek, hangsúlyozta: a pénzügyi kultúra fejlesztése fontos kormányzati célkitűzés és nemzetgazdasági érdek, ezért a kormány több intézkedést is tett ezzel kapcsolatban. Ide sorolta, hogy a 2017/2018-as tanévtől a kereskedelmi-közgazdasági szakgimnáziumokban kötelező a 32 órás pénzügyi-vállalkozási ismeretek tantárgy oktatása, valamint azt is, hogy európai minta alapján idén is rendeztek vállalkozási-gazdálkodási témahetet az iskolákban, mintegy 1100 iskola és több mint 160 ezer diák részvételével. Jelezte: a témahetet jövőre márciusban rendezik majd meg.
Szekfü Tibor a diákvállalkozói versenyről elmondta: ebben a tematikában második alkalommal rendezik meg a vetélkedőt, amelynek lényege, hogy a diákok találjanak ki valamilyen vállalkozást, gondolják végig annak bevezetését, ehhez készítsenek egy egyszerűsített üzleti tervet, valamint reklámfilmet és a vállalkozást bemutató imagefilmet is.
Hangsúlyozta: fontos, hogy nem lexikális tudást várnak el a diákoktól, vagyis ez nem egy "bemagolós, felelős, prezentációtartós" vetélkedő, hanem egy abszolút gyakorlatias megmérettetés, amelyen gondolkodásra ösztönzik a diákokat.
Közölte, egy tematikus weboldalt is a létrehoztak (diakvallalkozo.hu), amelyen november 30-ig várják a jelentkezéseket, míg a pályázatokat december 20-ig lehet leadni.
Összesen közel 50 kilométernyi HÉV-vasútvonal újul meg, az új uniós ütemterv szerint 2024 szeptember végéig a H5-ös, a H6-os és a H7-es esetében egyaránt meg kell kötni a kivitelezési szerződéseket.
Szulovszky András két különleges – és látszólag egymástól távol álló területen is otthon érzi magát. A Paks II. Zrt. vezető létesítési szakértője a mélyépítés területén dolgozik. Napi munkája végeztével azonban a magasba tör: az amatőr csillagászat és az asztrofotózás köti le az érdeklődését.