A 201 éves, felújított Szentháromság-szobrot vasárnap szentelték újra Szabadkán.
A szabadkai Szentháromság-szobor a vajdasági magyarság szimbólumának is tekinthető, hiszen az évek során számtalan támadás érte, akárcsak ezt a közösséget, amelyet megpróbáltak ellehetetleníteni, mégis képes volt a megmaradásra, és így példaként szolgált a Kárpát-medencei magyarság számára. A műemlék volt Szabadka első köztéri szobra, amelyet 1815-ben állíttattak a város polgárai az akkori piactér központi helyére hálából azért, mert a város mocsaras, lápos alapjait sikerült lecsapolni, és fel tudott épülni a városmag. A 201 éves, felújított Szentháromság-szobrot vasárnap szentelték újra.
Karl Salzer zombori mester barokk szobrát 1964-ben, a kommunista diktatúra idején szállították át a város központjából a Szent Teréz-székesegyház melletti térre. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) kezdeményezésére 2014-ben kezdték el bontani és restaurálni. A munkálatokat az MNT, Szabadka város önkormányzata, valamint a magyar kormány támogatta.
Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára vasárnapi ünnepi beszédében kiemelte: "A vajdasági magyarok jutottak a legtovább az autonómiához vezető úton, itt indult el az első olyan gazdaságfejlesztési program, amelynek segítségével soha nem látott fejlesztések, beruházások indulhatnak el. Óriásit lépett előre a magyar közösség, de hiszünk abban is, hogy ez még csak az út eleje. Az anyaország ehhez minden segítséget szeretne megadni, a magyar kormány ezért továbbra is teljes mellszélességgel áll stratégiai partnerei, a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Nemzeti Tanács mögött".
A nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár rámutatott arra, hogy a felújított szobor alakjaihoz visszakerültek azok a szimbólumok is - a kereszt, a toll és a horgony -, amelyeket a kommunizmus idején eltávolítottak. A kereszt a keresztény kultúrkörhöz való tartozást, a horgony a városlakók állhatatosságát, a toll pedig azt jelképezi, hogy a város a térség szellemi és kulturális központja, amely az évszázadok során az európai utat követte.
A szobor Szabadka lakosságának összefogását példázza, azt az időszakot, amikor kézi erővel töltötték fel a város mocsaras területét - emlékeztetett Maglai Jenő, Szabadka polgármestere.
Hajnal Jenő, az MNT elnöke kiemelte, hogy egy köztéri szobor visszahelyezése különleges jelentéssel bír. "Ahogyan az erről a helyről való elszállítása valaminek a kezdetét jelentette, úgy mostani visszaszállítása is egy másik időszámítás kezdetét jelezheti. A mi esetünkben reményeink szerint annak az új korszaknak a kezdetét, amely ennek a városnak, ennek a tájnak, ennek a közösségnek ismét erőt és hitet ad, és megveti az alapját annak, hogy ismét legyen értelme a jövőről beszélni a 21. század Európájában. Arról a jövőről, amely a 20. század során számos alkalommal elveszni látszott, egyebek között akkor is, amikor ezt a szoboregyüttest elszállították erről a helyről" - fogalmazott ünnepi beszédében a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács elnöke.
Hajnal Jenő végül Lovas Ildikó írót, a szobor visszaállításának kezdeményezőjét idézte, aki szerint "a Szentháromság-szobor az Európához, illetve a Közép-Európához való tartozás szimbóluma, egy olyan értékrend vállalása, amely az elfogadást, befogadást, megértést hangsúlyozza, nem pedig a kirekesztést".
forrás: mti
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.