2025.04.19, Szombat

Megye

Több adóbevallás érkezett, mint tavaly

2016.05.11

Május 1-jén több mint 2,1 millió szja-bevallás látszik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal rendszerében.

Negyven bérlakást adott át munkavállalói számára a Mercedes-Benz Gyár

2016.05.10

Ünnepélyes keretek között átadták azokat a bérlakásokat Kecskeméten, amelyeket a Mercedes-Benz Gyár dolgozói kedvezményesen bérelhetnek. 

Füleljünk fülemülét!

2016.05.10

Ma van Madarak és Fák Napja, igazán aktuális hát, hogy madarakkal kapcsolatos programot ajánljunk.

Vendégkutató a Kecskeméti Főiskolán

2016.05.09

Megérkezett az első olyan fiatal határon túli kutató a Kecskeméti Főiskolára, aki a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány ösztöndíjasaként kapott lehetőséget.

Az ország különböző tájegységeinek csipkéit mutatja be a kiskunhalasi tárlat

2016.05.07

Varrott, vert, horgolt, kötött és egyéb technikával készült csipkéket mutat be A magyar csipkék seregszemléje Kiskunhalason címet viselő tárlat.

Bartóknak és Kodálynak állít emléket Szervátiusz Tibor szobra Kecskeméten

2016.05.06

A két nagy magyar zeneóriásnak, Bartóknak és Kodálynak állít emléket a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet előtt Szervátiusz Tibor Tiszta forrásból című bronzkompozíciója.

Magyar Dunai Kikötők Szövetségének évértékelése Baján

2016.05.05

A bajai kikötő volt a házigazdája a Magyar Dunai Kikötők Szövetsége évértékelő ülésének.

Bővíti kecskeméti üzemét a Graboplast

2016.05.03

Várhatóan nyár végére elkészül a Graboplast kecskeméti üzemének bővítése, miután a vállalat megkapta a 640 millió forint értékű fejlesztéshez az építési engedélyt.

Bővülő választék, gyorsabb kiszolgálás - megújult a bajai Merkbau Építőcenter

2016.05.03

Gyanúsan olcsó szállítmány

2016.05.02

A NAV munkatársai ellenőriztek egy autó- és mobiltelefonokat értékesítő céget, 29 millió forint értékű mezőgazdasági gépet is lefoglaltak.

2016. évi Európai Mobilitási Hét - „Miénk a kötött pálya!”

2016.05.02

„MIÉNK A KÖTÖTT PÁLYA!” címmel rajz-, fotó- és csoportos kreatív pályázatot hirdetnek.

A Mercedes-Benz Gyár dolgozói is szemetet szedtek

2016.04.30

Ebben az évben is részt vettek a kecskeméti Mercedes-Benz gyár dolgozói a TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akcióban.

A kárenyhítési alap 24 milliárdjából enyhítik a megyei fagykárokat

2016.04.30

A kárenyhítési alapban az idén 24 milliárd forint van, ebből próbálják a gazdák jogos igényeit kielégíteni. 

Szemetet szedtek a megyei önkormányzat és a kormányhivatal munkatársai

2016.04.29

A megyei önkormányzat, valamint a megyei kormányhivatal munkatársai is csatlakoztak a TeSzedd! mozgalom szemétszedő akciójához és megtisztították Kecskemét belvárosát az eldobált hulladéktól.

„Nem terror, hanem háború folyik” – Nógrádi György tartott előadást Kecskeméten

2016.04.29

Tavaszi lomtalanítás Kecskeméten

2016.05.11

Az erdélyi falu ékköve lett a Merkbau által kivitelezett pezsgőüzem

2016.05.10

A Bács megyeiek is hozzájárultak a világrekord kísérlethez

2016.05.09

Országosan 14 000 diák készült a Guinness-rekordra, Bács-Kiskun Megyében 12 iskolából 950 diák vett részt a világrekord kísérlet felállításában. 

Újra Zsebi program Kiskőrösön

2016.05.08

Ismét megrendezte a Kiskőrösi Rendőrkapitányság a ZSEBI programot.

A magyar huszárság történetéről nyílt kiállítás Kecskeméten

2016.05.06

A magyar huszárság történetét mutatja be a 16. századtól a kecskeméti Cifrapalotában csütörtökön nyílt kiállítás.

Hatalmas fejlesztésekről adott hírt Kecskemét polgármester asszonya

2016.05.06

Több mint 400 milliárd forint értékű fejlesztés indulásával számol az idei év első felében Kecskemét.

Mikulás Ferenc véleményére is kíváncsiak a kínai animációsfilm-fesztiválon

2016.05.04

Rekordösszegben, 15,1 milliárd jüan (627,5 milliárd forint) értékben születtek üzletek rajz- és animációsfilm-fesztiválon a kelet-kínai Hangcsouban, ahol bemutatkozott a magyar animációs film is.

Jelentősek a fagykárok a megyében

2016.05.03

Országos hospice kongresszus lesz Kecskeméten

2016.05.02

Kecskeméten rendezik meg a Magyar Hospice-Palliatív Egyesület XII. Országos Kongresszusát május 5-7. között.

Tisztelgés a névadó emléke előtt

2016.05.02

Emlékművet állítottak Szentgyörgyi Dezső tiszteletére a kecskeméti repülőbázison.

Anyák Napja: virágot ültettek az édesanyák Kecskeméten

2016.05.01

Ivóvízhálózat fertőtlenítés Kalocsa környékén

2016.04.30

Hatvan tanya kútjának vízminőségét vizsgálták

2016.04.29

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be Kecskeméten

2016.04.29

Új generációs kompakt autókat is gyárt majd a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft Kecskeméten.

Kecskemét áprilisi közgyűlésének döntései

2016.04.29

Elfogadta a közgyűlés a 2015-ös zárszámadást.