2024.03.29, Péntek

Megye

Kutatók Éjszakája az Egyetemen

2016.09.30

Kezdetét vette a ma esti rendezvény, még nem késő nekiindulni, izgalmas programok várják az érdeklődőket.

Külső védelmi terv gyakorlat Kecskeméten

2016.09.30

A tervben - a lakosság védelme érdekében - meghatározott feladatok gyakorlása fontos, hiszen a gyors helyzetfelismerés, szakszerű intézkedés emberi életet menthet.

Dr. Szobonya Zoltánra emlékeztek

2016.09.30

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Közgyűlése rendeletben nyilvánította megyei emléknappá szeptember 29-ét, dr. Szobonya Zoltán mártírhalálának napját.

Hivatalosan is bemutatkozott a kecskeméti villanyrepülő

2016.09.29

A Matkópusztai Repölőtéren mutatták be a hazai fejlesztésű, teljesen elektromos üzemű eFusion elnevezésű repülőgépet szeptember 28-án.

Jól működik a közfoglalkoztatási mintaprogram Kiskunhalason

2016.09.29

A program keretében részben gyógynövényeket gyűjtenek, illetve konyhakertet művelnek, a megtermelt zöldségeket a programban jelenleg résztvevő tizenöt fő között osztják szét. 

A változáskezelés és az innováció lesz a fő témája az idei Gazdasági Fórumnak

2016.09.28

A rendezvény a naprakész információk megszerzése mellett az üzleti kapcsolatok építésére is kiváló alkalmat teremt, így a Bács-Kiskun megyei vállalatvezetőknek is érdemes lehet részt venni az eseményen.

Kutatók éjszakája - Robotszumó, plazmavágás, varázstanoda és füstölt paprika Bács-Kiskun megyében

2016.09.28

Kecskeméten több helyszínen, Baján, Kiskunfélegyházán, Kalocsán lesznek színes programok péntek este. Lesz olyan helyszín, ahol ígérik: minden lesz, ami ég, robban, füstöl vagy repül.     

Szombaton indul a rókák veszettség elleni vakcinázása

2016.09.27

2016. október 1. és 15. között zajlik hazánkban a rókák őszi veszettség elleni orális vakcinázása. Az érintett térségekben a vakcinázás kezdetétől számított huszonegy napig az illetékes járási főállatorvos ebzárlatot és legeltetési tilalmat rendel el.

Élményt kaptak ajándékba a Mercedes dolgozói

2016.09.27

Több mint 3.000 rajongó szurkolt a német túraautó-bajnokságon, vagy ismertebb nevén a DTM-en a Mercedes-Benz csapat versenyzőinek a mogyoródi Hungaroring pályán. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára a munkavállalói lojalitás növelése érdekében mintegy 900 dolgozójának, illetve családtagoknak, barátoknak hozta el ezt az élményt. A szurkolótáborban voltak az importőr és kereskedő partnerek munkatársai, valamint családtagjaik, barátaik is, akik a Mercedes-Benztől lehetőséget kaptak arra, hogy díjmentesen részt vehessenek a DTM 2016-on.

Megszépül a Halasi Gőzmozdony

2016.09.26

Nyolc évvel ezelőtt volt utoljára felújítva a vasútállomás előtti gőzmozdony, amely a felállítása óta eltelt 34 évben Kiskunhalas egyik jelképévé vált. A Kandó Kálmán Vasútbarátok Egyesülete és a város fogott össze azért, hogy az egykor szebb napokat látott monstrumot ismét a régi szépségében csodálhassák az arra járók.

Az izsáki fórumot Lezsák Sándor tartotta

2016.09.25

Lezsák Sándor szerint az október 2-i népszavazással el lehet hárítani a Brüsszel által javasolt kényszerbetelepítést.

Eladó a Tehnika Háza

2016.09.24

Több mint kétmilliárdos tartozást halmozott fel a felszámolás alatt lévő MTESZ, amelynek ingatlanait folyamatosan hirdeti meg az állami felszámoló. A napi.hu szerint az MTESZ résztulajdonában lévő, volt kecskeméti zsinagóga épülete iránt a Pallasz Athéné Egyetem is érdeklődik.

Palackba került az első idei Font Írsai Olivér

2016.09.23

A Font Pincészet híres Irsai Olivérjei közül a 2015-ös is a borkiválóságok közé került.

Iskolaépülettel bővül Baján a Magyarországi Németek Általános Művelődési Központja

2016.09.23

A közel félmilliárdos beruházásban háromszintes épület jön létre a bajai általános iskola felső tagozata számára.

Bácska Kincse Természeti Napok: borral-mézzel folyó kánaán

2016.09.22

Baja megmutatja kincseit a hétvégén! A Bácska Kincse Természeti Napok nem csak az ide érkező vendégeknek mutatják meg, de a bajaiakban is tudatosítják, mi mindenre lehet büszke a térség.

Balotaszállásra ért a vándorkiállítás

2016.09.30

Az iskolákban a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásit ismerhetik meg. A kiállítás 2017. januárig utazik a Kiskunhalasi Járásban.

Megépülhet a világon egyedülálló kagylósziget a Sugón

2016.09.30

A kagylósziget a víz minőségét javítaná a Duna mellékágában. A beruházáshoz szükséges pályázatot még augusztus végén nyerték el a programban részvevők, többek között a bajai Eötvös József Főiskola.

A hétvégén is lehet személyit és lakcímkártyát csináltatni

2016.09.29

A megyei kormányablakok és okmányirodák ügyeleti rendet tartanak a hétvégén, hogy a vasárnapi népszavazásra biztosan mindenkinek legyen érvényes személyi okmánya.

Akár kertje madarainak számbavételével is csatlakozhat az Európai Madárfigyelő Napokhoz

2016.09.29

Október első hétvégéjére hirdették meg az Európai Madármegfigyelési Napokat. Szerte az országban, természetesen a mi megyénkben is, remek programokon vehetünk részt október 1-jén, szombaton.

A megyei foglalkoztatás javítására szerződtek

2016.09.28

A Megyeházán írták alá együttműködési megállapodásukat azok a közreműködő szervezetek, melyek részt vesznek a TOP-5.1.1-15-BK1-2016-00001 számú pályázat Együttműködés a helyben foglalkoztatásért – Bács-Kiskun megyei foglalkoztatási- és gazdaságfejlesztési együttműködés” című projektjének megvalósításában.

Az idénymunkásokat is szabályszerűen kell foglalkoztatni

2016.09.28

Az őszi betakarítások idején a gazdálkodóknak több munkaerőre van szükségük, mint máskor. A legjobb megoldás az átmeneti létszámnövelésre az úgynevezett egyszerűsített foglalkoztatás, amely az idénymunkások alkalmazásának legcélszerűbb módja.

640 millióból bővült és új piacokra tör a kecskeméti parkettagyár

2016.09.27

760 négyzetméteres parkettalakkozó és megmunkáló üzemet adtak ma át a Graboplast kecskeméti üzemében. Az új egységben 50 új alkalmazott állt munkába, valamint outletet is nyitottak, ahol gyári áron lehet vásárolni.

A Köztársasági Elnök felesége is a felajánló befőttkészítők között

2016.09.27

Mintegy hétszáz üveg saját készítésű befőttet adtak át a kecskeméti, hetényegyházi és városföldi nyugdíjasok a Tápláló szeretet program keretében hétfőn a Kecskeméti Nagycsaládosok Egyesületének.

Ismét Veránkán alkottak a művészek

2016.09.26

A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által szervezett és támogatott Veránkai Alkotótáborra ebben az évben szeptember 17-24-ig került sor a Veránka szigeti turista- és üdülőközpontban.

Határvadászokat toboroztak Gemencben

2016.09.26

A Bács-Kiskun megyei toborzó csoport tagjai 2016. szeptember 23-án Baján, a Bácska Kincse (Baja-Gemenc Természeti Napok ) elnevezésű rendezvényen várta a hivatásos szolgálat iránt érdeklődőket, ahol személyesen adtak tájékoztatást a határvadász-képzésről, a jelentkezés feltételeiről.

Szüreti felvonulás, újbor koccintás és mézkóstolás volt ma Baján

2016.09.24

A Petőfi-szigeten késő estig számos program, bor és méz várta az érdeklődőket a Bácska Kincse rendezvényen.

Katasztrófavédelmi gyakorlat lesz Kecskeméten

2016.09.24

Forgalomkorlátozásra és útlezárásra kell számítani az aluljáró környékén Kecskeméten, szeptember 28-án délelőtt.

Ösztöndíjpályázat a halasi kisiskolásoknak

2016.09.23

Ösztöndíjpályázatot hirdetnek a 2016/2017-es tanévre az általános iskola 2. és 3. osztályos tanulói részére az ország több településén, köztük Kiskunhalason is. A kiírás célja rossz anyagi körülmények között élő, szociálisan hátrányos helyzetű, ugyanakkor kiemelkedő képességű, tehetséges és kitűnő tanulmányi eredményű tanulók támogatása.

Kiskőrösiek nyerték a KRESZ-Szafarit

2016.09.22

Nyolc osztály vett részt az izgalmas közlekedési versenyen.

Az ország legjobb tűzvizsgálói között az elsők!

2016.09.22

A 2016-os Tűzvizsgálók Országos Versenyét a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata nyerte, Farkas Sándor tű. alezredes és Papp Csaba tű. százados. A csapat a legjobb helyszíni szemléért járó különdíjat is elhozta.