2024.03.28, Csütörtök

Megye

Ijesztően zavaros víz folyik a bajai csapokból

2017.01.21

Az elmúlt napokban elárasztották az internetet a bajai háztartásokban készült, gyanús színű vizet bemutató képek. A panaszok alapján szürke, barna, olykor feketés víz jött a csapokból, mely a mosdókon és fürdőkádakon keresztül is nyomott hagyott.

Tűzoltófelszereléssel támogatta a megyei tűzoltószövetséget a Mercedes-Benz Gyár

2017.01.20

Január 20-án a kecskeméti Mercedes-gyár nyolc millió forint értékű tűzoltófelszerelést adott át a Bács-Kiskun Megyei Tűzoltó Szövetségnek. A Mercedes-Benz-gyár indulása óta támogatja a katasztrófavédelem munkáját.

Nagy volt az érdeklődés a madárinfluenzát tárgyaló osztályülésen

2017.01.20

A NAK Bács-Kiskun megyei szervezete összevont osztályülésen tekintette át a madárinfluenzával kapcsolatos megyei helyzetet.

Elindult Bajáról a Széchenyi jégtörő a horvát-szerb Duna-szakaszra

2017.01.19

A Széchenyi a legkorszerűbb magyar jégtörő. Minimum hat ember üzemelteti, rendelkezik úgynevezett döngölővel, így a jármű nem csak a súlyánál fogva képes jeget törni. Az 1472 kilowatt teljesítményű hajó előre- és hátramenetben is hatékony. Harminc centiméter vastag síkjégben 3-4 kilométer/órás sebességgel képes haladni és akár napi 30 kilométert is meg tud tenni.

Hírös kecskemétiekkel beszélget Kriskó János

2017.01.19

A „Hírös kecskemétiek” című sorozatk következő pódiumbeszélgetésére Kecskeméten, a Hírös Város Turisztikai Központban, a régi városi mozi épületében január 31-én, 18 órakor kerül sor.

Educatio 2017: Kecskemét jövője a tét!

2017.01.19

A mai napon nyílik meg az Educatio nemzetközi oktatási szakkiállítás Budapesten. A rendezvény szombatig tart, és a közel 200 kiállító között ott van a Pallasz Athéné Egyetem standja is. Az egyetem Kecskemét városával és duális partnereivel együtt vesz részt az idei szakkiállításon.

Újra jön a Kecskeméti Sportnap!

2017.01.18

Ismét a szórakozás és az ünneplés napja lesz 2017. január 21-e, hiszen ezen a napon kerül megrendezésre a Kecskeméti Sportnap, mely továbbra is fontos értékeket ad hozzá a város sportéletéhez.

Buszokon utazva sem fogyunk ki a látnivalókból: A múzeum is velünk tart!

2017.01.17

A Kecskeméti Katona József Múzeum az elmúlt év tavaszától rendszeresen népszerűsíti kiállításait és programjait a megfelelő terminállal és megyeszékhely számmal rendelkező autóbusz járatokon.

Katasztrófavédőknek adják ki magukat a megye legújabb szélhámosai

2017.01.17

Több tízezer forintot is elkérhetnek a hamis tájékoztatás során azok a megyében megjelent ismeretlen elkövetők, akik azt állítják, hogy mindenki számára kötelező a szén-monoxid érzékelők, riasztók beszerzése és azok használata. És mindezt a katasztrófavédelemre hivatkozva teszik.

Új sportcsarnokot kap a félegyházi Szent Benedek Középiskola

2017.01.17

Lebontják a PG tornatermét. A sportlétesítmény helyén új, 500 millió forintos beruházással, korszerű sportcsarnokot épít a Szent Benedek Középiskola. A diákok ezreit kiszolgáló, kiemelkedő sportolókat nevelő tornatermet ünnepélyes keretek közepette búcsúztatják.

Rendhagyó irodalomóra – Arany Jánosra emlékeznek a Magyar Kultúra Napján

2017.01.16

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Magyar Irodalomtörténeti Társaság helyi csoportja és a Hírös Agóra - Ifjúsági Otthon szervez közös rendezvényt az Ifjúsági Otthonban január 23-án, hétfőn, 14.30-kor.

Kiépítették a megye első elektromos autó töltőpontját

2017.01.16

Felsőlajoson egy helyi cég telephelye előtt készült el Bács-Kiskun megye első elektromos autó töltője. Érdekesség, hogy a töltő nem egy nagy kereskedelmi lánc vagy közműszolgáltató finanszírozásában jött létre.

Kerékpárút-tervezésre, logisztikai központra, vásártér felújításra pályázik Kiskunhalas

2017.01.16

Határon átnyúló együttműködés jegyében hat pályázatot nyújt be a város a hónap végéig. A képviselő-testület döntése értelmében többek között a Kiskunhalas és a kisszállási körforgalom közötti kerékpárút, a Szegedi úton vasúti logisztikai központ tervezése, a halasi vásártér felújítása a cél, ebben szabadkai, zombori, újvidéki és vajdasági tartományi partnereink vannak.

Mozgalmas volt a 2016-os év a Kiskunsági Nemzeti Parkban

2017.01.15

Jelentős lépéseket tett az utolsó néhány száz délvidéki földikutya megmentése érdekében, valamint hogy új életre keltse és madárparadicsommá változtassa a tiszaalpári Nagy-tavat. Az országban egyedülálló módon a Böddi-szék szikeseit egy virtuális térkép segítségével már a számítógép képernyője előtt ülve vagy okostelefonunkat böngészve is bejárhatjuk, de az ország Ifjú Kócsagőre is itt készült fel.

A termelők helyzetének stabilitásához szükség van az agrártámogatásokra

2017.01.14

Az agrártámogatásoknak is köszönhető, hogy a magyar mezőgazdaság jövedelmezősége az elmúlt években érdemben javult, és ezáltal stabilabbá vált a termelők helyzete - mondta pénteken Czerván György egy szakmai konferencián.

A Főiskola által erősödik Baja nemzetközi kapcsolata

2017.01.21

Régi jó kapcsolat áll fenn a bajai Eötvös József Főiskola és a jagodinai Pedagógiai Intézet között, most pedig a két város vezetése is felvette egymással a kapcsolatot.

A tudás iránti vágyakozás az idősebbeket is megilleti! – Oklevél átadás a Harmadik Kor Egyetemén

2017.01.20

Végéhez ért a Harmadik Kor Egyeteme elnevezésű két féléves szabadegyetemi program harmadik tanéve. Ennek eredményeképpen január 20-án, délelőtt ünnepélyes keretek között kapták meg elismerő okleveleiket a programban részt vevő, Kecskeméten és környékén élő nyugdíjasok a kecskeméti Városháza dísztermében.

Gulágról kecskeméti diákszemmel

2017.01.20

A Kárpát-medencei diákság figyelmét felkeltő történelmi versengés döntőjébe 21 csapat került be. Közöttük  volt "Kínok kutatói" néven a Kecskeméti Szakképzési Centrumhoz tartozó Szent-Györgyi Albert Szakgimnázium és Szakközépiskola csoportja Jäger Erzsébet tanárnő felkészítésével.

Már az idén piacra dobhatják az első védjegyes halakat

2017.01.19

A halfogyasztás és a fogyasztói bizalom növelése érdekében Minőségi Magyar Hal tanúsító védjegy bevezetésén dolgozik a szaktárca.

Csupán 21 elektromos autó töltők kiépítését tervezik Bács-Kiskun megyében

2017.01.19

December végén a vártnál kisebb érdeklődés mellett zárult az önkormányzatok számára kiírt, elektromos autó töltők telepítésének finanszírozását támogató pályázat.

Kunfehértón is nagy érdeklődéssel fogadták a Malenkij robot vándorkiállítást

2017.01.18

A kiskunhalasi Pásztortűz Egyesület szervezésében létrejött vándorkiállítás során 2016 őszétől a diákok az iskolákban is megismerkedhettek a malenkij robot nemzetközi, magyarországi és kiskunhalasi vonatkozásaival. A hetedik állomáson, 2017. január 18-án a Kunfehértói Művelődési Ház és Könyvtárban nyílt meg a tárlat.

Gazdaestéket szerveznek Bács-Kiskun megyében

2017.01.18

A NAK Bács-Kiskun megyei szervezete Gazdaesték elnevezéssel rendezvénysorozatot szervez 2017-ben.

Polgármestert választanak vasárnap Bácsszentgyörgyön

2017.01.17

A település korábbi vezetője, a független Szűcs Gergely szeptemberben lemondott tisztségéről.

Pénzügyi pályázaton vehetnek részt a kecskeméti egyetem kreatív hallgatói

2017.01.17

A Pallasz Athéné Egyetem és a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központja közös ötletpályázatot hirdet az egyetem hallgatói számára a magyar fogyasztók pénzügyi kultúrájának és pénzügyi tudatosságának fejlesztése érdekében.

Igazi madárparadicsommá alakulhat a tiszaalpári Nagy-tó

2017.01.16

Idén befejeződik a tiszaalpári Nagy-tó helyreállítása, mely évente több száz madárnak ad otthont, és emellett ráadásul fontos pihenő- és táplálkozóhelynek számít a vonulási időszakban is. Erről Ugró Sándor tájékoztatta az MTI-t.

A diákolimpia legsikeresebb iskolája a kecskeméti Arany János Általános Iskola

2017.01.16

A 2015/16-os tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket és testnevelő tanáraikat díjazta hétfőn a Magyar Diáksport Szövetség. Az általános iskolák között a tavaly második Kecskeméti Széchenyivárosi Arany János Általános Iskola volt a legeredményesebb.

Új örökös tagja lett a kecskeméti színháznak

2017.01.16

Kisebb meglepetés várta a kecskeméti színház örökös tagjait múlt hét csütörtökön, a teátrumban megrendezett ünnepségen. Az „elit klub” tagjainak Cseke Péter direktor tűzzománc plakettet nyújtott át. A plakettel pedig együtt járt a rangos cím is.

Több helyen is gondot okozott a vízórák elfagyását követő kiolvadás

2017.01.15

Az év elején beköszöntött a nagy hideg, mely miatt több mint 2300 vízóra fagyott el az Alföldvíz Zrt. szolgáltatási területén – többek között a Kiskunmajsai Járásban is. Erről nyilatkozott Goda Sándor, az Alföldvíz üzemviteli főosztályának vezetője egy sajtótájékoztatón. Az elmúlt hét rendkívüli hideg időjárása után pedig hirtelen megérkezett az olvadás. Az ALFÖLDVÍZ Zrt. vízkitermeléssel foglalkozó szakemberei az elmúlt napokban olyan szintű vízfelhasználást tapasztaltak, amely meghaladta a legmelegebb nyári napok fogyasztását.

Valóra válhat egy kecskeméti snowboardos olimpiai álma

2017.01.14

A kecskeméti Fricz Botond tavaly olyannyira eredményes szezont zárt, hogy erre az évre sikeresen összegyűjtött annyi pontot, mely elegendőnek számít ahhoz, hogy elinduljon a FIS Snowboard Világkupa versenyein. Ez a legmagasabb szintű sorozat a felnőtt versenyzők számára, ahonnan ki lehet jutni az olimpiára. A fiatal snowboardosnak is ez a távlati célja 2022-re.

Újjáépülő járdaszakaszokkal büszkélkedhetnek a félegyháziak

2017.01.13

Megkezdődtek a felújítási munkálatok Kiskunfélegyháza legforgalmasabb járdaszakaszain. A városháza körüli járdák burkolatának a felújításáról még tavaly június 30-án határozott a képviselő-testület.