2020.07.09, Csütörtök

Megye

Németországi diáklaborokban tettek látogatást az Öveges Diáklabor munkatársai

2016.03.15

Kecskeméten a Piarista Gimnáziumban működő Öveges Diáklabor munkatársai tanulmányúton vettek részt Németországban.

A kisebb települések biztonságáért

2016.03.13

A „Kisebb települések nagyobb biztonságban – Négy megye összefogása a falvakban élőkért” című pályázati projekt eredményeként adtak át bűnmegelőzési információs pontot.

Felavatták a Kuhn Center Magyarország új telephelyét Kecskeméten

2016.03.11

Ünnepélyes keretek között, mintegy 270 vendég részvételével avatták fel a KUHN hivatalos magyarországi forgalmazójának telephelyét Kecskeméten.

„Nyomot hagy benned” - bűnmegelőzési nap Kiskunfélegyházán

2016.03.10

A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság „Bűnmegelőzési és Katasztrófavédelmi Nap”-ot szervezett a város mellett lévő „lóúsztató” területén. 

Sok rendőrre számítson, ha holnap vonatozik

2016.03.09

Razziát tartanak a rendőrök holnap a vonatokon és a pályaudvarokon.

A Mercedes a nők felé fordul

2016.03.09

Idén egy bajai cég kapta a Fogyasztóbarát Vállalkozás címet

2016.03.08

Ma adták át a Fogyasztóbarát Vállalkozás Tanúsítványt az idei nyertesnek Kecskeméten. A győztes ezúttal a megyénkből, Bajáról került ki.

Épülhet az M44

2016.03.07

Félmilliárd eurós hitelt ad az EIB a kiemelt közúti beruházásokra

Látványetetések a Kecskeméti Vadaskertben

2016.03.07

Húsvétozással, tojásvadászattal indulnak a tavaszi napok a Kecskeméti Vadaskertben. Majd követi őket az egész éves programsorozat. A Táborozók már most gondolkodhatnak a nyári időbeosztáson. Március első hétvégéjétől új, állandó esemény kerül bevezetésre. Délelőtt és délután látványetetéseket tartanak.

Kiskunhalas csipkével köszönti Ferenc pápát

2016.03.06

Az idei március idusa különleges lehetőséggel bír mind a halasi csipke, mind Kiskunhalas város életében. Most először nyílik lehetőség ugyanis arra, hogy egyházfő - illetve jelen esetben egyben államfő - részére maga a város küldjön csipkét ajándékba, köszöntve ezzel Ferenc pápát megválasztásának évfordulóján.

Szakemberek hiányával nehéz kezelni a gyermekotthonban nevelt gyerekeket

2016.03.05

A Hattyúk Tava előadásával kezdődött az idei kecskeméti Tavaszi Fesztivál

2016.03.04

Kamarai tájékoztató volt Bács-Kiskun megye jelentős vízgazdálkodási szakkérdéseiről

2016.03.04

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Bács-Kiskun Megyei Szervezetének székházában „Jelentős vízgazdálkodási kérdések, a Duna-Tisza közének öntözővíz ellátottsága és belvízi helyzete” címmel hirdette meg egyeztető fórumát Domján Gergely a NAK Bács-Kiskun megyei elnöke a témában érintett, még működő vízgazdálkodási társulatok, közigazgatási szervek és a víz-felhasználók, gazdálkodók, valamint a további igénylő érintettek részvételével, a hatékony információcsere érdekében.

TEVAgy a Hős! kampány a kecskeméti SOS- Gyermekfaluban

2016.03.03

Kecskeméten először az SOS- Gyermekfaluban került megrendezésre a TEVAgy a Hős! elnevezésű kampány, ami egy új, újraélesztést oktató program Magyarországon. A TEVA Gyógyszergyár Zrt. által támogatott kampánynak köszönhetően szombaton 27 általános- és középiskolás korú fiatal tanulta meg, hogyan képesek azonnal segíteni a hirtelen szívleállást szenvedett társaikon.

Megnyílt a veránkai művésztelep kiállítása Kecskeméten

2016.03.02

Az idén 20. évfordulóját ünneplő Veránka Művésztelep alkotóinak művei mától megtekinthetők Kecskeméten, a Kápolna Galériáiban. Az ún. plein-air, azaz szabadtéri, tájban alkotó művésztábornak minden évben egy gemenci Duna-sziget, Veránka ad ott. Az esős, hideg időjárás miatt embertpróbálóra sikeredett a tábor októberben, de az alkotások színvonalán ez nem látszik ezt. Március 11-ig csodálhatja meg őket a közönség.

Egyre nagyobb területre terjed a belvíz

2016.03.14

Bemutatták a Ferenc pápának készült csipkekollekciót

2016.03.12

A halasi csipkével díszített liturgikus textíliákat és II. János Pál pápa arcképét ábrázoló hímzett miseruhát kap ajándékba Ferenc pápa.

Álmaidban Amerika visszainteget?

2016.03.10

Sikerrel zárult Szentkirályon a klímareferensek képzése

2016.03.10

A sikeres vizsgát követően a Bács-Kiskun megyei Szentkirályon is átvehették a képzéssorozat elvégzését igazoló tanúsítványaikat, többségében önkormányzati szakemberek.

Környezetvédelem és vízgazdálkodás szak indul

2016.03.09

Környezetvédelem-vízgazdálkodás szakgimnáziumi képzés indul a kecskeméti Kocsis Pál Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Szakközépiskola és Szakképző Iskolában.

Hétvégi kulturális programok Kecskeméten

2016.03.09

A legtöbb CSOK érdeklődő a megyében van

2016.03.08

Eddig mintegy 1100 igényelést nyújtottak be az új családi otthonteremtési kedvezményre (csok) a bankokhoz, a legtöbben Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron és Bács-Kiskun megyékben.

20 kilométer utat újítanak fel Bács-Kiskunban

2016.03.07

A Magyar Közút fejlesztési tervének megyei szintű lebontásából kiderült, hogy a mind a 19 megyében lezajló 70 milliárdos projekt keretében, stílusosan 444 kilométer út újulhat meg!

Magas a Duna, de árvízi készültségre nem volt szükség Baján

2016.03.07

Kecskeméti tudós tart előadást űrszemétről és a kozmikus környezetvédelemről a pécsi Zsolnay Negyedben

2016.03.05

Aktuális csillagászati, űrkutatási témájú előadások, távcsöves bemutatók és planetáriumi vetítések várják a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedbe látogatókat hétfőtől egy héten át. Szerdán Hegedüs Tibor csillagász, a Bács-Kiskun Megyei Csillagvizsgáló igazgatója az űrszemétről és a kozmikus környezetvédelemről tart előadást. Az érdeklődők egy korábban lezuhant űrszemétdarabot is kézbe foghatnak

A pilóták Kecskeméten "nemcsak tudásukkal, de szívükkel is szolgálnak"

2016.03.04

A JAS-39 Gripen típusú vadászgépek hadrendbe állításának tizedik évfordulójára rendeztek ünnepséget a kecskeméti repülőbázison. 

Dr. Svébis Mihály a Magyar Kórházszövetség új elnöke

2016.03.04

Svébis Mihályt, a Bács-Kiskun Megyei Kórház főigazgatóját választotta elnökének a Magyar Kórházszövetség. A kórházszövetség Siófokon tartja háromnapos tisztújító közgyűlését, ahol döntöttek arról is, hogy Velkey György, a fővárosi Bethesda Gyermekkórház főigazgatója - a kórházszövetség eddigi elnöke - és Ficzere Andrea, az Uzsoki Utcai Kórház főigazgatója lesz a két elnökhelyettes.

Megyei távhőszolgáltatók voltak terítéken

2016.03.03

A Kecskeméti Termostar Kft. és a Baja Energetika Kft. tevékenységét vizsgálta az Állami Számvevőszék a 2011-2014-es időszakra nézve. A kecskeméti cég jelesre vizsgázott, Baján viszont vannak hiányosságok.

Ingatlanárak alakulása a megyében – hatalmas különbségek

2016.03.02

Növekvő árszínvonal és hatalmas lokációs különbségek. Ez rajzolódik ki az Otthontérkép és az Ingatlantájoló által készített statisztikából, mely 2014 és 2015 között vizsgálja az piacon kínált otthonok átlagárait. A Bácsalmási Kistérség meglepően teljesített.

A Szolnoki Főiskola konzisztóriumán szó volt a Kecskeméti Főiskola fejlesztéséről is

2016.03.02

Megtartotta alakuló ülését a Szolnoki Főiskola konzisztóriuma kedden, az öttagú stratégiai tanácsadó testület tagjai Nagy Mártont, a Magyar Nemzeti Bank alelnökét bízták meg a grémium irányításával. A felsőoktatási intézményekben megalakuló konzisztóriumok segítik majd az intézmények stratégiai döntéseit, a gazdálkodási és szakmai munkáját. Szolnokon szó volt a Kecskeméti Főiskola fejlesztési tervéről is.