2024.04.20, Szombat

Megye

Gyerekszereplő válogatást hirdet a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház

2023.03.12

A meghallgatásra egy szabadon választott népdallal és egy verssel kell készülni.

Főiskolások és egyetemisták jelentkezését várják a KAFF diákzsűrijébe

2023.03.09

A szervezők olyanok jelentkezését várják, akik rajonganak az animációs filmekért, de nem kitétel a filmes irányú tanulmány.

Több mint 2,5 milliárd forintból fejleszt a kecskeméti Hőplusz Rendszer Kft.

2023.03.06

Több mint 2,5 milliárd forintból új gyártó- és tárolóüzemet építtet, illetve új gépsort is beszerez a kecskeméti Hőplusz Rendszer Kft., hogy Magyarországon elsőként kezdjen EPS polisztirol hulladékok újrahasznosításába, feldolgozásába - közölte a cég az MTI-vel.

Kormányablak-ügyintézői okleveleket adtak át Kecskeméten

2023.03.04

Területi közigazgatás nélkül nincs állam, ez találkozási pont az állam és az emberek között - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára csütörtökön Kecskeméten.

Ingyenesen nézhetővé teszi a Kecskemétfilm Kft. a Cigánymesék animációs sorozatot

2023.03.02

Ingyenesen lesz nézhető márciustól a Cigánymesék című 13 részes, a kecskeméti rajzfilmstúdióban egyedi, 3D technikával készített sorozat.

Egy darabban emelik helyére a kecskeméti Neumann-egyetem campusának gyalogos hídját

2023.02.28

Teljes útzár mellett, egy darabban emelik helyére a kecskeméti Neumann János Egyetem régi és új épületegyüttesét összekötő gyalogos híd Izsáki út feletti részét keddről szerdára virradóra - közölte az intézményt fenntartó alapítvány az MTI-vel.

Kecskeméten is igénybe vehető az állatszitter szolgáltatás

2023.02.25

A programban csak olyan "állatszitterek" vehetnek részt, akik teljesítik az állatorvosok által tartott online képzést követő vizsgát.

Termálvíz szolgálná a kiskőrösi fürdő hőigényét

2023.02.23

Az intézmény teljes energetikai koncepcióját a termálvízre alapozva fogják megtervezni.

Madarak ezreit vonzza a vízborította Baksi-puszta

2023.02.21

A projekt során hat zsilip épült újjá, és egy teljesen új zsilip is készült.

Fontos határidő közeleg a kecskeméti színházbarátok számára

2023.02.19

A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház bérleteihez március 31-ig lehet kisszínházi előadást választani.

Ismét veszélyes a levegő minősége Kecskeméten, de hétvégétől javulás várható

2023.02.17

A szálló por miatt ismét veszélyes a levegő minősége kilenc magyarországi településen - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.

Újabb 8 milliárd forint fejlesztési forrás érkezett Bács-Kiskunba

2023.02.16

A most elnyert támogatást helyi gazdaságfejlesztésre, településfejlesztésre, energetikai beruházásokra, turisztikai fejlesztésekre, útépítésre, csapadékvíz-hasznosításra, óvoda- vagy bölcsődeépítésre, illetve bővítésre fordíthatják az érintett önkormányzatok.

Küzdelem az illatos csengettyűvirág fennmaradásáért a Kiskunságban

2023.02.14

A fokozottan védett illatos csengettyűvirág hazai állománya körülbelül 250 tőre tehető. Megőrzése érdekében több éve mesterséges szaporítási kísérletek indultak, a visszatelepítésekben, utógondozásokban és monitorozásban a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei is aktívan részt vesznek.

Varázslatos utazás az álmok világába – zenés mesejáték debütált a Kecskeméti Nemzeti Színházban

2023.02.09

Az Utazás a szempillám mögött február 8-tól megtekinthető a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház nagyszínpadán.

Három korszak településeire leltek a régészek Hetényegyháza határában

2023.02.07

A próbaásatásokat követően a Magyar Nemzeti Múzeum által meghatározott helyszíneken folytatódik majd a régészek munkája.

Összesítették a 20. Országos Sasleltár eredményeit

2023.03.10

A Kiskunsági Nemzeti Park területén több mint 100 rétisast, és több mint 50 parlagi sast figyeltek meg a felmérők.

Óriás áruházat nyit újra a JYSK Kecskeméten

2023.03.08

A JYSK folyamatosan újítja meg hazai áruházait: március nyolcadikán egyik legnagyobb hazai egységük Kecskeméten megfiatalodva, még több inspirációt kínálva nyílik meg újra. A több mint ezerkétszáz négyzetméteres, Izsáki úti áruház immár a JYSK legmodernebb, 3.0-ás koncepciójának megfelelve várja a vásárlókat.

Szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én

2023.03.05

Az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden.

Kecskeméten nem járt sikerrel a Schadl-Rehák páros

2023.03.03

Az országos hírnévre szert tett Schadl-Völner- büntető ügy mellékszálaként egy kecskeméti "ügyintéző" sikertelen maradt, miután dr. Mák Kornél és Leviczky Cirill átlátott a szitáján és egyértelműen elutasította a kezdeményezésüket.

Mintegy 30 borász, 120 féle bor és pezsgősarok is várja a látogatókat a Cifra Borsétán Kecskeméten

2023.03.01

Mintegy 30 borász, 120 féle bor, pezsgősarok, gasztronómiai kiállítók és tematikus mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a második Cifra Borsétán március végén Kecskeméten - közölték a szervezők az MTI-vel kedden.

Röpképtelen rétisast mentettek Szalkszentmártonnál

2023.02.26

A madarat a Kecskeméti Vadaskertbe vitték további ellátásra. 

Kiképzési gyakorlatot tartanak a honvédség Gripenjei

2023.02.24

A környéken élők nagyobb zaj- és hanghatásra számíthatnak.

Könyvtári esték Petőfiszálláson

2023.02.22

A Petőfi-bicentenárium kapcsán 3 alkalmas előadás-sorozatot szervezett Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata Petőfiszállásra. A tematikus előadás-sorozat az Alföld szülötte címet viseli.

Labdarúgó NB I - A Ferencváros otthon sem bírt a Kecskeméttel

2023.02.20

A Kecskemét vendégként két győzelem és két vereség mellett hatodszor jutott egy ponthoz.

Petőfi Sándor emlékezete előtt tiszteleg a Katona József Megyei Könyvtár

2023.02.18

A tárlat három szemszögből közelíti meg Petőfi Sándor személyét, kiemelten koncentrálva a vármegyei vonatkozásokra.

Ismét veszélyes a levegő minősége Kecskeméten, de hétvégétől javulás várható

2023.02.17

A szálló por miatt ismét veszélyes a levegő minősége kilenc magyarországi településen - derül ki a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) pénteken közzétett, az előző napi méréseket ismertető térképének adataiból.

Újra megjelent Bács-Kiskun vármegyében is a madárinfluenza

2023.02.15

A vírus továbbra is jelen van az országban, így a járványvédelmi előírások betartása elengedhetetlen.

Kecskeméti diák lett a Juvenes Translatores uniós fordítási verseny magyarországi győztese

2023.02.10

A versenyen 2883 középiskolás indult az Európai Unióban.

Két csarnokkal, gyártóberendezésekkel és napelemparkkal fejleszt a kecskeméti Abraziv Kft.

2023.02.08

Közel egymilliárd forintos fejlesztéssel két új csarnokot épít, bővíti gyártóberendezései számát és napelemparkot is telepít a kecskeméti székhelyű Abraziv Kft. - közölték a cég ügyvezetői az MTI-vel.

Hulla jó meglepetés a miniszter úr részére – bohózattal tért vissza a Kecskeméti Nemzeti Színház

2023.02.06

Az előadás február 3-tól a Kecskeméti Nemzeti Színház nagyszínpadán tekinthető meg.