2024.04.18, Csütörtök

Megye

Öt Bács megyei településen kezdődhet meg mini bölcsődei férőhelyek kialakítása

2017.12.20

Izsák, Kelebia, Sükösd, Tass, Tázlár a támogatásra javasolt pályázatok listáján.

Már a Kiskunhalasi Kormányablakban is intézhetünk adóügyeket

2017.12.20

A NAV ügyfélszolgálati feladatainak jelentős része beintegrálódik a Kormányablakokba, a mai nappal Kiskunhalason és Kiskőrösön már fogadják az ügyfeleket, Bács-Kiskunban 8 Kormányablakban lesznek intézhetők az adóügyek.

Kecskeméten végzik majd az új pilóták orvosi alkalmasságát

2017.12.19

Húsz év után újraindul a katonaipilóta-képzés Magyarországon.

Valódi kincsek a fa alá

2017.12.18

A Seuso-kincs, a Magyar Nemzeti Múzeum vándorkiállítása 2018. január 30-án nyílik Kecskeméten a Cifrapalotában. A nagy érdeklődésre való tekintettel a múzeum előértékesítésbe kezd, a belépők karácsonyi csomagolásban várják az ajándékozni vágyókat.

I. Neumann János Egyetem – Röpke Röplabda Kupa Kecskeméten

2017.12.17

2017. december 16-án, szombaton került megrendezésre az I. Neumann János Egyetem –Röpke Röplabda Kupa. A versenyen a házigazda egyetem három csapata mellett két vendég csapat, a Pálinka SC és Kandó csapatai is pályára léptek. Az egyetemi röplabdások, a Röpke SE-vel folytatott közös munkájuk óta, első alkalommal hirdettek versenyt.

A vasárnapi egész napos műsorfolyam fő helyszíne Kecskemét lesz

2017.12.17

A hatodik Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági kampány kedvezményezettje ezúttal a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. 

Országos rekorddal zárult Kecskeméten a Kodály nyomában online zenei játék

2017.12.16

Csaknem 50 hazai és határon túli település 89 kórusában 3100 énekes énekelt együtt a Kodály nyomában országos online zenei játék pénteki díjátadó gáláján, köztük ezren Kecskeméten a Messzi István Sportcsarnokban az Énekel a világ akció keretében, ezzel országos rekordot állítva.

Átadták a Kiskunhalasi UKSC új edzőtermét

2017.12.15

A közel 100 millió forintos beruházás a Bibó István Gimnázium udvarán valósult meg, amely a jövőben a klub székházául is szolgál. Konditerem, tárgyaló kapott helyet az épületben. 

Új helyen várja ügyfeleit a NAV kiskőrösi és kiskunhalasi ügyfélszolgálata

2017.12.14

2017. december 20-tól új helyen, új ügyfélfogadási rend szerint fogadja az ügyfeleket a NAV kiskőrösi és kiskunhalasi ügyfélszolgálata.

Csaknem ötmilliárd forintos fejlesztés indul Bács-Kiskun megyében

2017.12.14

Nyolc Bács-Kiskun megyei konzorcium 3,84 milliárd forint európai uniós támogatásban részesül a társadalmi hátrányok mérséklésére az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében.

Elkészült a Neumann János Egyetem hivatalos bemutatkozó filmje

2017.12.14

A pár perces összefoglalóban az egyetem öt karáról kapunk tájékoztatást.

Ökotanya épül Kiskunmajsán

2017.12.13

Kiskunmajsa önkormányzata 300 ezer eurót nyert egy ökotanya építésére, mely 2019 nyarára épül fel.

Le a kalappal a bácsmegyei kormányhivatali dolgozók előtt!

2017.12.12

Bács-Kiskun megye mind a 11 járásából tömött autókban érkeztek az elmúlt hetekben Kecskemétre azok az ajándékok, amiket a hivatal dolgozói ajánlanak fel évről-évre - számolt be Kovács Ernő kormánymegbízott kedden délelőtt.

A védőnő szolgálat segítségével osztott ajándékot kisbabáknak a Rotary Club Baja

2017.12.12

Pelenka, törlőkendő és bébiétel: ezzel igyekezett megkönnyíteni a karácsonyi időszakot a hátrányos helyzetű kisbabás családok számára a Rotary Club Baja.

Boszorkányok ropták táncukat Kecskemét főterén

2017.12.12

Boszorkányok lepték el a hírös várost szombaton este. Tűzzsonglőrök és dobosok vezették fel a banyák felvonulását, ami a Híres Város Turisztikai Központ elől indult, majd a főtéri nagyszínpadnál ért véget. Itt aztán a szemerkélő hóesés ellenére felforrósodott a hangulat, megválasztották a legügyesebb boszit is, a Boszorkány Szombat Lucáját.

Kiemelkedő évet zárt a PADMA

2017.12.20

"Szebb évet nem is zárhattunk volna." - így értékelte az elmúlt esztendőt dr. György László, a Pallas Athéné Domus Mentis Alapítvány igazgatója. A Bozsó Gyűjteményben tartott december 19-i karácsonyi rendezvényre filmvetítéssel, versekkel, a Nova Prospect együttes előadásával és meglepetéssel is készültek a résztvevők számára.

A kecskeméti Auchan hamarabb bezár az ünnepek alatt

2017.12.19

December 24-én, vasárnap az üzletek legkésőbb 14 óráig tarthatnak nyitva, de a kereskedők dönthetnek arról is, hogy korábban zárnak, vagy ki sem nyitnak, december 31-én, vasárnap is maguk határozhatják meg a nyitvatartás rendjét.

Huszonöt éve küldték el az első sms-t

2017.12.19

„Boldog karácsonyt” – ez állt abban a rövid szöveges üzenetben, amit 1992. december 3-án egy 22 éves programozó, Neil Papworth küldött el kollégájának, Richard Jarvisnak.

Túl minden határon est Kecskeméten

2017.12.18

Jegyek még kaphatók a 2018. február 24-i Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központban megrendezendő előadásra.

Új járőrgépjárműveket adott át Bács-Kiskun megye rendőrfőkapitánya.

2017.12.17

90 szolgálati gépjármű került a megye használatába.

Megkezdődik a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet korszerűsítése

2017.12.16

Több mint 4 milliárd forintnyi hazai és európai uniós forrásból, a Modern Városok Program keretében megkezdődik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének korszerűsítése - jelentette be Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora pénteken a helyszínen.

Több százezer fát ültetnek a Kiskunságban

2017.12.15

Már zajlanak az erdősítési munkálatok a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság működési területén. A lombhullást követően a kora tavaszi időszakig 70 hektáron, csaknem 350 ezer darab, őshonos fajokból álló facsemetét ültet a Tisza-völgyében és a Homokhátságon a nemzetipark-igazgatóság.

Továbbra is Cseke Péter irányítja a kecskeméti teátrumot

2017.12.15

Újabb öt évre Cseke Pétert bízta meg a kecskeméti Katona József Színház vezetésével a város közgyűlése csütörtöki ülésén.

Több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nébih szakemberei Soltvadkerten

2017.12.14

Két vizsgálatkor több mint 10 tonna nem megfelelő minőségű mézet találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei

Imázsfilm készült Bács-Kiskun megyéről

2017.12.14

A megyei önkormányzat megbízásából Bács-Kiskun megyét népszerűsítő két perces imázsfilm készült.

A Mizse forgalmazója háromszor nagyobbat nőtt az ásványvízpiaci átlagnál

2017.12.13

A teljes hazai ásványvízpiac az eladott palackok számát tekintve 3,8%-os bővülést ért el. Ezt a Magyarvíz Kft. jelentősen túlszárnyalta: értékesítésének növekedése a piaci átlag több mint háromszorosa.

483 millió érkezik Kiskunhalasra humánszolgáltatások fejlesztésére

2017.12.13

Kiskunhalas, Tompa, Kisszállás, Pirtó és Harkakötöny vesz részt a programban.

Átadták az új ravatalozót a kiskunfélegyházi Alsótemetőben

2017.12.12

A mintegy 300 millió forintos beruházást a város önerőből valósította meg. Az épületben két ravatalozóteret alakítottak ki, amelyből az egyik nagyobb létszámú temetések megtartására is alkalmas.

Mégis lesz elektromos töltőállomás Kalocsán

2017.12.12

Bár képviselő-testületünk június 29-én úgy határozott, nem kerül sor az elnyert pályázati forrásból tervezett elektromos töltőállomás létesítésére Kalocsán, most mégis lehetőséget kapott a város az állomás költségmentes működtetésére.

A zimankós idő ellenére több százan jelentek meg a kiskunhalasi második adventi gyertyagyújtáson

2017.12.11

Fújt a szél, hideg volt a halasi főtéren, ennek ellenére több százan vettek részt a gyertyagyújtáson advent második vasárnapján. Ezúttal a református közösség műsorát láthatták az érdeklődök. A program a színpadon folytatódott, ahol a Merkbau Kft. születésnapját is ünnepeltük. A Felsővárosi-iskola diákjai adták elő a kis gyufaáruslány meséjét, majd a Halas Jazz Band muzsikált.