Vádemelési javaslat annak a két férfinek az ügyében, akik egy húszmillió forintot érő lopott személygépkocsit akartak elrejteni és értékesítésében közreműködni.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya nyomozást folytatott jelentős értékre elkövetett orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt V. János 46 éves kiskunhalasi és T. Zsolt 30 éves keceli lakosok ellen.
A kiskunhalasi járőrök 2013. február 28-án az 5405-ös útra mentek, mivel információ merült fel, hogy Tázlár irányából Kiskunmajsa irányába egy Ausztriából lopott szürke színű BMW X6 típusú személygépkocsi közlekedik.
Amikor a lopott gépkocsit vezető férfi észlelte a rendőröket, menekülni akart, azonban arra nem számított, hogy újabb egység figyeli a mozgását. A férfi az 5405-ös számú út melletti földes területre hajtott, ott leállította a gépjárművet és megpróbált elfutni, azonban a rendőrök V. Jánost elfogták.
A helyszínen az egyenruhások a BMW közelében találtak egy Mazda 626 típusú gépkocsit, amelyről kiderült, hogy Ausztriából bérelték, azonban annak vezetője a rendőrök kiérkezéséig gyalog elmenekült.
V. Jánost a kiskunhalasi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt.
A nyomozók megállapították, hogy V. János egy ismerősével, T. Zsolt 30 éves keceli lakossal előzetesen megegyeztek abban, hogy Ausztriából behoznak az országba, elrejtenek, majd értékesítenek egy lopott BMW-t.
A bűncselekmény megvalósítása érdekében T. Zsolt bérelt Ausztriában egy Mazda 620 típusú személygépkocsit azért, hogy felvezesse - a lebukás elkerülése érdekében - a bűntársa által vezetett húszmillió forintot érő gépkocsit.
A nyomozók összehangolt munkája eredményeként T. Zsoltot másnap, 2013. március 1-jén elfogták. Gyanúsítottkénti kihallgatása után őrizetbe vették és a rendőrség indítványára a bíróság elrendelte az előzetes letartóztatását.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást befejezte, a keletkezett iratokat - a gyanúsítottak előzetes letartóztatása mellett - vádemelési javaslattal megküldi a Kiskunhalasi Járási Ügyészségnek.
police.hu
Soroksár a több mint 600 millió forintos fejlesztéssel megduplázza férőhelyei számát.
Időkapszulát helyeztek el a Market kivitelezésében megújuló Kossuth Lajos téri helyszínen.