Vádemelési javaslattal él a rendőrség az ittasan balesetet okozó férfivel szemben. Kiskunhalas lakott területén belül, T. István 59 éves kiskunhalasi lakos 2013. szeptember 10-én 17 óra 58 perckor egy személygépkocsival ittas állapotban közlekedett. Tolatása közben mögötte, az úttest mellett parkoló személygépkocsinak ütközött, majd megállás és adatainak hátrahagyása nélkül ismeretlen helyre távozott. A baleset következtében személyi sérülés nem történt.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.