A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el. Mélykút külterületén az ún. Tinójárásban lévő erdőterületre érkezett 2013. április 25-én este két hivatásos, két sportvadász és egy kísérő, mélykúti lakosok. Az erdő szélén a gépkocsit leállították. A rendelkezésre álló adatok szerint, a fenti területen levő vadászles előtt, amikor pakoltak ki a gépkocsiból, az egyik hivatásos vadász a gépkocsihoz támasztott, megtöltött és kibiztosított golyós vadászfegyverét K. Csaba úgy fogta meg, hogy az egy alkalommal elsült. A fegyverből kilőtt lövedék eltalálta a gépkocsi mögött, a fegyver közelében tartózkodó hivatásos vadászt, aki ennek következtében, súlyos sérülést szenvedett. K. Csabát gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.
A Colas és a Délút konzorciuma elkészült a SZTE Science Park működését lehetővé tevő nagyszabású közmű- és háttérmunkálatokkal.