A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya megszüntette a kiskunfélegyházi Városi Kórház egyes szerződéseivel összefüggésben ismeretlen tettes ellen, hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, miután nem találtak bűncselekményre utaló jelet - írja a felegyhazitv.hu
Egy évvel ezelőtt az akkori jegyző, dr. Csölle Yvette tett feljelentést, miután kiderült, hogy a kórház akkori főigazgatója állítólag úgy kötött meg egy közel 3 és fél millió forintról szóló szerződést egy tanulmány elkészítésére vonatkozóan, hogy arról nem tájékoztatta az akkori fenntartót, a félegyházi önkormányzatot. Ezt dr. Kovács József tagadta, és a képviselő-testület által lefolytatott fegyelmi vizsgálat sem támasztotta alá a vádakat. Ennek ellenére a képviselő-testület 2012 elején felmentette tisztségéből a korábbi főigazgatót. A munkaügyi pert első fokon megnyerte Kovács József, a másodfokú tárgyalásra várhatóan februárban kerül sor.
A korábbi főigazgató, akit egyébként tanúként hallgattak meg az ügyben, érdeklődésünkre elmondta: a nyomozás megszüntetéséről szóló határozat is azt bizonyítja, hogy felmentésének nem volt alapja, aminek törvénytelenségét egyébként a Munkaügyi Bíróság is kimondta elsőfokú ítéletében – tette hozzá. Kovács József elmondta azt is: az egy évvel ezelőtti történések jelentős mértékben ártottak szakmai hírnevének, ezért fontolgatja a szükséges jogi lépések megtételét.
Folytatás:felegyhazitv.hu
2022 őszén már átadtak 3000 négyzetmétert kisvárdai üzletközpontból most indul a munka második üteme.
Az alapréteg a teljes szakaszon elkészült; az első és a második kopóréteg 60 százalékos készültségen várja a munkák újraindulását.