Önkormányzati kezdeményezésre, majd a civil-, gazdasági szféra bekapcsolódásával alakult meg a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport.
Önkormányzati kezdeményezésre, majd a civil-, gazdasági szféra bekapcsolódásával alakult meg a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport, amely négy éves pilot projektidőszak alatt kulturális és közösségi tereket fejleszt, profi közösségszervezést hajt végre és Kiskőrös adottságait erősítve hozzájárul a 300 éves évforduló méltó megünnepléséhez is.
A „TOP-7.1.1-16 Kulturális és közösségi terek infrastrukturális fejlesztése és helyi közösségszervezés a városi helyi fejlesztési stratégiához kapcsolódva” című felhívásra megalakult helyi akciócsoport hasonló vonásokat is tükröz, mint a LEADER HACS és működés, nem véletlen, hogy a LEADER elnöke, Kiskőrös polgármestere is élére állt a kezdeményezésnek.
Valóban a HACS alapítói között vagyok a városi helyi akciócsoportban, ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, ez a szerveződés sokkal inkább közös összefogás eredménye, amelynek az élén - gesztor szervezetként - a FŐNIX Kulturális és Ifjúsági Egyesület áll. Természetesen a város vezetése, szakemberei is segítenek a munkában, ugyanakkor fontosnak tartjuk, hogy egyre több résztvevő bekapcsolódásával alakulhasson ki egy valódi párbeszéd - hangsúlyozta Domonyi László, Kiskőrös Város polgármestere.
A párbeszéd egy újabb formában, fórumként folytatódott, ahol az érintettek és bármely a városban működő szervezet, legyen akár civil, akár KKV szektorból való, akár magánszemély, jelen volt, véleményt formálhatott. A párbeszédek eredményeként létrejövő Helyi Közösségi Fejlesztési Stratégia megvalósítása lesz azután a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport feladata, amely az ún. CLLD projekt vezérfonala is lesz tulajdonképpen. A betűszó, a CLLD, a „Közösség általi helyi fejlesztések” angol megfelelőjének rövidítése (Community-led Local Development). Az uniós program célja, hogy civil, önkormányzati és vállalkozói összefogással tegyék láthatóvá az érintettek azokat a pontokat a városfejlesztésben, amiket egy-egy önálló program korábban nem, vagy csak részben tudott lefedni. A közösségfejlesztő csoport elképzelése és eddigi tapasztalatok szerint nagy szükség volna a városban helyi alkotóközösségek befogadására képes helyszínre, gasztronómiai és kulturális rendezvények megszervezésére alkalmas térre, valamint a 300 éves évfordulóhoz koncentráltan kapcsolódó közösségi programokra is.
Domonyi László polgármester hangsúlyozta, minden egyes kiskőrösi véleménye fontos a Kiskőrösi Kulturális Központ Helyi Akciócsoport számára, így kérdőívet is készítettek, amelynek kitöltésével és visszaküldésével a teljes lakosságra vetítve is képet kaphatnak a program tervezői.
A polgármester hozzátette, ha sikerül megfelelő Kulturális és közösségi fejlesztési stratégiát készíteni, akkor kapja meg a város a támogatást a programokra. Ehhez megkeressük - együtt mindazokkal, akik szeretnének részt venni a tervezésben - azokat a fejlesztendő területeket, üresen álló, de közösségi hasznosításra alkalmas tereket, amik bevonhatóak a programba. Lehet ez a volt napközi épülete, vagy akár a kisebbség által sűrűn lakott területen lévő épület (pl. roma alkotóház). Lehet ez egy olyan program, amikor egymáshoz közel élő emberek megszervezik az egyes kisebbség (szlovák, német, cigány és a magyar hagyományos ízeket felvonultató) főzésüket, létrehoznak a pályázatból közös szabadtéri rendezvényeket, vagy mindenki által elérhető művészeti együttesek számára alkalmas próbatermet a városban. Mint ebből is látszik, minden ötletet várnak, amit együtt közösségként megvalósíthatnak.
forrás: bacsmegye.hu / kiskoros.hu
A Nemzeti Atlétikai Központ komplexumában a Stadionpark és a Panoráma Sportpark nyújt szabadidős programra lehetőséget.
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.