Bács-Kiskun megyében is keres kéményseprőket az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). A jelentkezőknek igen magas követelményeket állítottak, hiszen a szakmunkás vizsga, az egészségügyi alkalmassági vizsga, az erkölcsi bizonyítvány, esetlegesen a jogosítvány mellett még a táblagépeket is tudni kell kezelni.
Az OKF Baranya, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyei munkára keres kéményseprő szakembereket és -mestereket. A szervezet honlapján található hirdetés szerint az állás teljes munkaidősnek számít. Illetményre és juttatásokra a munka törvénykönyvéről szóló rendelkezések irányadóak. A választható béren kívüli juttatás évi bruttó 200 ezer forint.
Az év második felétől jelentős mértékben átalakul a kéményseprés rendszere Magyarországon. A kéményseprőipari tevékenységről szóló törvény, valamint a kéményseprőipari szerv kijelöléséről szóló kormányrendelet alapján július 1-jétől a katasztrófavédelem kéményseprőipari szervezeti egysége látja el a tevékenységet azokon a településeken, ahol jelenleg a katasztrófavédelem által kijelölt közérdekű szolgáltató biztosítja az átmeneti ellátást, továbbá ott, ahol az önkormányzat e nappal felmondja a közszolgáltatási szerződését.
A katasztrófavédelem ellátási körébe várhatóan tizenöt megye 1830 településének 1 millió 829 ezer 358 kéménye tartozik majd, kiemelve, hogy a kéményseprést változatlanul kéményseprők végzik majd.
A szolgáltatói feladatokra a felkészülés ütemterv szerint zajlik. A katasztrófavédelem illetékesei az elmúlt hónapokban egyeztettek a kéményseprőket foglalkoztató piaci szereplőkkel és a kéményseprőket képviselő érdekvédelmi szervezetekkel annak érdekében, hogy a szakemberek további foglalkoztatása biztosított legyen.
A jelentkezőknek rendelkezniük kell kéményseprő szakmunkás végzettséggel, a mestereknek értelemszerűen mestervizsgával. Emellett feltétel az egészségügyi alkalmasság, a hatósági erkölcsi bizonyítvány megléte, az állást betölteni kívánótól elvárás, hogy tudja kezelni a táblagépeket. Az elbírálásnál előnyt jelent a szakmai gyakorlat és a B kategóriás jogosítvány. Az állásra április 15-ig lehet jelentkezni, a munka július 1-jén kezdődik.
forrás: mti / kemenysepro.hu
Megmutatjuk a SWIETELSKY Vasúttechnika által kivitelezett részeket az M3-as metró nemrég elkészült Nagyvárad tér és Lehel tér állomásokon.
A nyugatról átvett képzési formák és a legújabb eszközök biztosítása mellett gyökeres szemléletváltás, és a szakma megbecsülésének a helyreállítása a célja a Bayer Construct Zrt., a KÉSZ Csoport, valamint a Market Építő Zrt. által létrehozott Tudásépítő-Team Ágazati Képzőközpontnak.
Jövőre tizenöt témában 27 emlékérem kibocsátását tervezi a Magyar Nemzeti Bank (MNB), három arany, kilenc ezüst és négy önálló színesfém emlékérme szerepel a 2024. évi emlékérme-kibocsátási programjában - közölte az MNB csütörtökön az MTI-vel.