2024.10.15, Kedd

Újabb botrány készülődik a kecskeméti cégbíróság körül – felszámolói maffiát is emlegetnek

2015.10.03. 15:58

Kárpátiné Dr. Endrődi Andrea a Kecskeméti Törvényszék bírája a hitelezői kérés jogossága alapján rendelte el 2014. november 24-én a Vega-Fruit TÉSZ Kft felszámolását, mintegy 181 ezer forint adóssága (!) miatt. Az érdekesség, hogy a felszámolás elrendelésének a napján a cégnek a számláján, több, mint 3,5 millió forint volt, az adófolyószámláján pedig több, mint 14 millió túlfizetést számlálhattak. Azóta a korábbi tulajdonosoknak 126 milliójába került a hibájuk, az ismeretük szerint mindent kifizettek, de valahogyan nem akaródzik visszaállni a régi rend.

A Vega-Fruit TÉSZ Kft-nek 2013-ban 741 milliónyi bevétele és ebből több, mint 37 millió adózás előtti eredménye, illetve 495 milliós eszközállománya volt. Különös továbbá, hogy a felszámolással megbízott abonyi székhelyű Donau-Capital Vagyonkezelő Kft-nek 2013-ban és 2014-ben nem volt árbevétele, illetve ellene 2015. július 22-óta bírósági végrehajtás van érvényben, amit a NAV Pest Megyei Adóigazgatása Hátralékkezelési Osztály kezdeményezett. A törvény szerint ilyen feltételek mellett a felszámoló engedélyét azonnal vissza kellene vonni, de ez fel sem merült az eljrásban. A Vega-Friut TÉSZ Kft ügyvezetését 2014. November 24-től a Donau-Capital Vagyonkezelő Kft által megbízott Galgóczy Béla felszámolóbiztos látja el.

Hogyan kezdődött?

2007-ben kezdte meg a működését a Vega-Fruit TÉSZ Kft., az előírások alapján 15 őstermelő taggal, akiknek a száma 2014-re 66-ra nőtt. A cég miután átvészelte „Termelői Csoport” hat évig elhúzódó időszakát, 2014-ben 130-as sorszámmal végre megkapta a végleges TÉSZ státuszt, amellyel a hazai termelők termékeinek a piacra jutási támogatására is jogosulttá vált végre. Vélhetően a cégvezetőkre szakadt, a TÉSZ–el együtt járó újabb adminisztrációs teher miatt alakulhatott ki az a helyzet, hogy nem tulajdonított különösebb jelentőséget a cég 49 %-át tulajdonló egyben a cég ügyvezetését közösen ellátó házaspár Kiss Erika és Szalma József.

A történetük egy 2013-as szállítmányozás kapcsán kezdődött, amikor is a szállítmányozó túlzó számláját vitatták. Az 1,018,000 forintos számla kapcsán végül 2014. január 27-én a debreceni LAND & SEA Kft. családi vállalkozás ügyvédje, Dr Tiszkó István ügyvéd felszámolást kezdeményezett a Vega-Fruit TÉSZ Kft-vel szemben. Ezt követően  Vega-Friut TÉSZ Kft. kifizette a tartozását, de valamilyen romantikus módon fennmaradt az említett 181,637 forint, így a 2014. januárban Szolnokon beadott, majd áprilisban a Kecskeméti Törvényszékre átkerült ügyben a bírónő, miután a cég a felszólítása ellenére sem fizetett, elrendelte a cég felszámolását. (Közben az adós és a hitelező között levélváltás történt, amiben az adós utalását a hitelező elismerte, csak vélhetően ezt nem jelezte az ügyvédjének, Dr Tiszkónak, aki így nem jelezte a bíróságnak, hogy minden adósság megfizetésre került. A bírónő felszólítására a Vega-Friut TÉSZ Kft nem reagált, így a bíró felszámolásba adta a céget. És pont.)

A Vega-Fruit TÉSZ Kft. ügyvezetői akkor döbbentek meg igazán, amikor a zöldségszezon java lezajlott és a bírósági döntésről szóló értesítőt felvették a postán 2014. december 17-én, amiben a bíróság közölte velük, hogy ki látja el a felszámolóbiztosi szerepet és a többi, és a többi...

120 millió forintjába került eddig a felszámolás a korábbi cégvezetőknek  - a kár óriási

Ne legyen senki számára kérdéses, hogy ha hasonló helyzetbe kerül, akkor nem legenda, hogy hiéna módjára viselkedő szervezetek veszik körül pillanatok alatt. Ekkor futhattak az ügyvezetők már fűhöz-fához, az a bizonyos hógolyó elindult a lejtőn. Miután a felszámolóbiztos „nem tudott” megállapodni a cégnek korábban hitelt adó bankkal, így az ügyvezetők jó mélyen a zsebükbe nyúlhattak, hogy megmaradjon a cég vagyona és kifizettek 90 millió forintot a banknak. A korábban elnyert 20 milliós MVH támogatást is fizethették zsebből vissza, hogy megmaradjanak az eszközök, illetve rendezhették zsebből a cég egyéb költségeit, mintegy 10 millió forint mértékben. Egy ideig a dolgozókat is fizették, de miután a felszámolóbiztos „valamiért” kizárta őket a telephelyről, így szélnek eresztettek mindenkit. A TÉSZ-el szerződött tagok, akik kizárólag csak ide adhatták el a termékeiket, vélhetően óriási kárt voltak kénytelenek elviselni. A makói származású Kiss-Szalma házaspárra konkrétan 150 tonna vöröshagyma rohadt rá, mintegy 75 millió forint értékben!

Mi a fene történhet itt?

A cégvezetés jogától a felszámolásban megfosztott korábbi vezetők ügyvédekhez futottak, így a kecskeméti Dr Kardos Gyula, majd Dr Molnár Miklós ügyvédek figyelmeztetéseire a felszámolóbiztos újra kinyitotta a telephely kapuját a korábbi tulajdonosok előtt. Ottjártunkkor Erika próbálta feldolgozni a papírokat, József pedig fejlesztgeti a korábban vásárolt eszközöket, mintha lenne bármi közük az életük munkájával összerakott cégvagyonhoz. (...)

A történtek alapján naná, hogy felmerül bennük, hogy ez a valóban mértéktelenül túlzó szankció a felületes adminisztrációs munkájuk miatt, már nem véletlen. Nem értik, hogy lassan egy éve Dr. Ónodi Csaba a Kecskeméti Törvényszék felszámoló bírája miért nem foglalkozik az ügyükkel. Már feljelentést tettek Galgóczy Béla felszámolóbiztos ellen, aki láthatóan nem tesz semmit a cég működése érdekében, így ha az idén nem produkálják a 250 milliós forgalmat, akkor bizony hosszú távon elzárja a céget a támogatások elől. És természetesen azt gondolják, hogy a 492 milliós értékű príma eszközparkjukra már megvannak a vevők.

Nem tudnak többet tenni

Gyáli telephelyükön járve, érthetően feszülten tettek említést a felszámolóbiztos Galgóczyról, elmondták, hogy dr. Molnár Miklós ügyvédnél, ügyvédi letétben van 12,7 millió forint a felszámoló számára, arra az esetre, ha elkészítené végre a mérlegét, hiszen május óta minden létező költséget már régen kigizettek, így végre igazán ideje lenne, ha végre visszakaphatnák a cégüket, annak minden vagyonával együtt.

(A Kecskeméti Törvényszéken 2015. október 5-én Dr. Ónodi Csaba bíró meghallgatásra hívta a felszámolót illetve az adós képviseletében Dr Molnár Miklós ügyvédet. Igazán jó lenne azt írni hétfőn, hogy a bíró visszaállította az eredeti állapotot, mert ez egyrészt a korábban megtépázott kecskeméti bírói kar megítélését növelné, másrészt egy közel 100 fő foglalkoztatását ellátó hazai cég újrakezdhetné a korábban sikeresen végzett tevékenységét! Mellesleg nem mondanák újra Kecskemétre, hogy itt felszámolói maffia működik...- szerk.)


Oltyán József

Képen: A Donau-Capital Kft telephelye Abonyban, se cégtábla, se elérhetsőég 

Galgóczy Béla felszámolóbiztost kerestük telefonon és írásban is, egyelőre nem sikerült vele felvenni a kapcsolatot (nekünk sem) - viszont írásban küldtünk számára kérdéseket, így ha válaszával megtisztel, akkor csatolni fogjuk írásunkhoz!