Egyéjszakás kaland a Kecskeméti Főiskola GAMF Karán és Tanítóképző Kar Csillagvizsgálójában.
Program a GAMF Karon:
A Kecskeméti Főiskola GAMF Karán európai versenyeken is sikeres repülő-, hajó-, autó- és vasúti modelleket tekinthetnek meg az érdeklődők. A gyerekeknek minden egész órakor ügyességi versenyt rendeznek siklómodell-reptetésben, a győztesek hazavihetik a modellt. Megfelelő időjárás esetén a főiskola focipályáján modellbemutatót is tartunk.
A kiállításon bemutatjuk a hallgatók által az utóbbi négy évben fejlesztett üzemanyag-takarékos járműveket.
A kiállításon többek közt láthatóak lesznek:
Sugárhajtású repülőgépmodellek FSR gyorsasági hajómodell 7,5 mfesztávolságú vitorlázó repülő modell Megismerhetik a világbajnok 1:5-ös méretű túraautó modellt és gyártóját.
A kiállítást dr. Ailer Piroska, a Járműtechnológia Tanszék vezetője nyitja meg 17 órakor a GAMF aulájában.
Program a Tanítóképző Főiskolai Kar Csillagvizsgálójában:
15-24 óráig Távcsöves bemutatás a Csillagvizsgálóban.
Napnyugtáig a Napot tekinthetik meg az érdeklődők (napfoltok,
protuberanciák), ezt követően pedig a Holdat, a Merkúrt, a Marsot, a
Szaturnuszt, csillagcsoportokat és csillagködöket.
Ea: Kriskó Dávid főiskolai demonstrátor
20-24 óráig Távcsöves bemutató és interaktív csillagászati banzáj kicsiknek és nagyoknak a Tanítóképző Főiskolai Kar megújult udvarán. A távcső mellett a bemutató közben lézeres csillagkép-ismertetést is
tartanak, továbbá lesznek makettek, játszanak a gyerekekkel, és lesz
vetítés is.
Ea: Szűcs László a Kecskeméti Planetárium munkatársa
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.