Váltókarbantartás miatt ma éjszaka 11 és hajnali 4 óra között teljes pályás útlezárás lesz Katonatelepen a Katona Zsigmond utcai vasúti átjárónál. Holnap, kedden, egész nap, egészen este 7 óráig fél pályás forgalomkorlátozásra kell számítani. A munkálathoz az átjáró bontása is szükséges, ezért kell lezárni az utat. A munka befejeztével a szükséges aszfaltozást elvégzi a vasúttársaság. A karbantartással a lehető legrövidebb ideig akadályozzák az átjáró gépjárműforgalmát. Az okozott kellemetlenségekért az arra közlekedők megértését és türelmét kéri a MÁV.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.