„Középiskolások Közlekedésbiztonsági Kupája”- elnevezéssel indult megmérettetés 2013. április 9-én Kecskeméten, a Granada Wellness, Konferencia és Sport Hotelben a Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által megrendezett megyei döntőben.
A versenyben, a korábbi években rendezettekhez hasonlóan, háromtagú középiskolás csapatok vettek részt (1 fő kerékpáros, 1 fő segédmotor-kerékpáros, 1 fő személygépkocsi-vezető). A versenyen a csapat mindhárom tagja különböző (kerékpáros, segédmotor-kerékpáros, B kategóriás járművezető) KRESZ tesztlapot töltött ki. A gyakorlati verseny során a kerékpáros versenyző kerékpárral, a segédmotoros-kerékpáros segédmotoros-kerékpárral teljesítette a Hotel parkolójában felállított ügyességi pálya feladatait, majd a segédmotoros és a személygépkocsi-vezető versenyző a járművével részt vett a közúti közlekedésben a város területén. A korábbi gyakorlatnak megfelelően a versenyzők közlekedésének szabályosságát vizsgabiztosok ellenőrizték és pontozták.
Első helyezettek:
Kerékpáros kategória – Eszenyi Lajos Kiskőrös
Segédmotor-kerékpáros kategória – Nagy Gergő Tiszakécske
Személygépkocsi vezető kategória – Varga Péter Jánoshalma
Az első helyezettek képviselik megyénket a 2013. május 22-24. között megrendezésre kerülő versenyen Debrecenben. A személygépkocsi vezető kategóriában az első helyezett nem tud részt venni az országos döntőn, ezért a II. helyezett Mészáros Ádám – Kunszentmiklósi fiatalember küzd meg az országos versenyen a csapat tagjaként.
Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.