Megmosolyogtató naivitással csapott bele a kecskeméti médiaéletbe az állítólag jelentős városházi forrással és a Bogdándy - Bán kettősével felvértezett hiros.hu szerkesztőség. Amit eddig elértek, az bizony sokkal több, mint nagyon kínos!
Vélemény:
A valamikor heti megjelenésű, majd kéthetivé ritkuló, később a választások előtt ingyenesen osztogatott, gyakorlatilag nem is létező Kecskeméti Lapok piacát nagyban befolyásolja, hogy a város vezetőjéről mi az emberek véleménye. Így amíg Zombor Gábor volt a polgármester, addig a Kecskeméti Lapok is időként még kiadható volt, nem hőzöngött különösebben az ellenzék sem, mert akárhogyan is, de haladt a város. Sajnos ahogyan a legújabb kecskeméti városvezető reputációja csökken, legalább olyan tempóban válnak ezek a szervilis kiadványok is a közvélemény köpőcsészéjévé.
Míg a szintén ezen a piacon karistoló keol.hu legalább nézett ki (bocsi: néz ki) valahogy és a mögötte álló, száguldásban utolérhetetlen kispajkos újságíró legalább ért el értelmes mennyiségű konverziót, addig a hiros.hu egy rendkívül gyenge minőségű portál.
Ez utóbbinak, mármint a "hiros.hu"-nevű produkciónak az alig körülírható üzleti koncepciója vélhetően nagyjából abból állt, hogy majd a város ad rá pénzt és a nem kis rábeszélő képességével meggyőz egy-két közintézményt, nagyvállalatot, hogy helyezzen el hirdetéseket ebben a lapban is. Persze azután, hogy ez a "médiagyár"mindjárt azzal kezdte a működését, hogy elhallgatta a Bányai Júlia tanévnyitóján történteket, sok bizalomra azért nem számíthat a kecskemétiektől!
A két vezető dalia közül, ugyebár a Bogdándy a jéghátán is megélő Ferenc, mint a városi internetes cég félmilliós fizetését elnyerő cégvezető sorsa miatt ezután sem kell senkinek sem aggódnia. Ő ebből a kínos leégésből is, amit a hiros.hu produkál győztes mosollyal fog kilovagolni. Viszont e ponton igazán sajnáljuk, hogy Bán János, aki akár az MTVA-hoz is mehetett volna Szolnok után, sajnos ezt a jónak tűnő, de valójában esélytelen vállalkozást választotta.
Meg kell jegyezni, hogy a hiros.hu kapcsán viszont már kifejezetten szabálytalannak tűnik, hogy rákeresve erre a jogi értelemben: valamire az NMHH oldalán, sajnos semmilyen hivatkozást nem találtunk. Ahogy kinéz a hiros.hu projekt vezetői jelenleg egy engedély nélküli kiadványt működtetnek, amiből a régi öregasszonyok szerint sok-sok jogi hercehurca kerekedhet!
Így a médiajoggal finoman szólva hadilábon álló, szakmailag pedig érdekesnek mondható produkció kapcsán egy kicsit sem meglepő, hogy egyelőre kínos érdektelenség övezi a valóban egy kicsit sem izgalmas produkciót, amit immár gőzerővel kell a kecskemétieknek hirdetni is. Már miután a borzasztó reklámerővel bíró Gong rádiós hivatkozások sem tudtak érdemi eredményt hozni, még akkor sem, ha az egész belvárosban egyedül a Gong hallható... már a rádióadó, ami nem csak úgy gong, hanem úgy nyom el minden adót, mint a huzat!
Napi kérdésünk: Hány darab, vegytisztán a kecskeméti adózók pénzéből működő médiaprodukciót bír el egy Kecskemét méretű város tízévente átlagosan?
(A helyesen válaszolók között kisorsoljuk a "Bácskapocstól a Hiros.hu-ig" - című, még el nem készült összefoglalónk által elnyert Kecskeméti sajtódíj másolatát!)
Oltyán József
Az idén jubiláló Leier Hungária Kft. történetét egy olyan vállalkozó indította el, aki számára minden munkanap szabadsággal ér fel, és akinek legfőbb filozófiája, hogy szívesen tedd, bármit is csinálsz. Michael Leiert a mai napig elképesztő energia és lendület jellemzi, és arra a legbüszkébb, hogy ezt a lelkesedést sikerült átadnia az unokáinak és a cégcsoport munkatársainak. A példaértékű Leier-történet négy kulcsszereplőjével beszélgettünk.
A MEVA könnyű rendszereivel akár 5 cm-es raszterben is telepíthetők 60 x 60 cm-es pillérek.